Sikertelenség az álláskeresésben
Az álláskeresés együtt jár a kudarccal, ezt azok, akik számára a kudarc minden esetben tragikus, nagyon megszenvedik. Különbséget kell azonban tenni kudarc és sikertelenség között - írja JobAngel a HRBlogon.
JobAngel szerint kudarc az, ha valamibe tesz egy kis energiát valaki (küld egy vagy akár sok sablon CV-t mindenfelé), majd nem jön ki belőle pozitív eredmény. Majd ezt szorozza százzal, azaz kiküld száz ugyanolyan CV-t, és még mindig semmi eredmény. Itt nem a tudatos tetten van a hangsúly, hanem a tippelgetésszerű próbálkozáson. Ez szinte biztosan nem vihet sikerre, így lesz belőle kudarc.
Sikertelenség pedig az, ha valaki megpróbálja, beleteszi a megfelelő energiát, de valami miatt mégsem sikerül - pedig akár sikerülhetett is volna, mert minden megfelelően történt. Ezt elviselni nem könnyű.
A sok sikertelenség belehajszolhatja az álláskeresőt egy rossz döntésbe, és esetleg elfogad egy olyan állást, ahol már az interjú során kiderül, hogy lesznek nehézségek.
JobAngel tanácsa a sikertelenség átvészelésére az, hogy egy nehéz helyzetben lévő álláskereső mindig több vasat tartson a tűzben, egyszerre legalább 8-10 jelentkezése legyen nyitva (ennél többet már nehéz kezelni, de meg kell próbálni), és ezeket automatikusan zárja le magában kb. az utolsó interakciótól számított 1 hónap múlva, ha addig nem történt semmi.
Fotó: Pixabay
A további tanácsokat, és a teljes cikket a HRBlogon lehet elérni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?