kapubanner for mobile

Soha nem kerestek még ennyit a legnagyobb cégek vezetői

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legnagyobb amerikai társaságok vezérigazgatói rekordösszegű jövedelemre tettek szert 2005-ben. A tengerentúli értékpapír felügyelet (SEC) adatai szerint mindez annak ellenére történt így, hogy tavaly a vállalatok eredménye vagy a részvényárak emelkedése korántsem indokolta volna mindezt. hirdetés

Már 2004-ben is a részvényeseket és a közvéleményt igencsak irritáló mértékben, 30 százalékkal nőtt a vezérigazgatók fizetése az 500 legnagyobb vállalat esetében - közölte a Corporate Library nevű piackutató cég. Az akkori átlagosan 5,7 millió dolláros jövedelmek az elmúlt évben hasonló mértékben ugrottak meg, számolt be a CNN.

A csillagászati fizetések növekedése akkor mutat igazán megdöbbentő adatokat, ha azokat a vállalatok tőzsdei teljesítményével vetjük össze. A Standard & Poors 500-as index 2004-ben 9 százalékkal emelkedett, tavaly pedig 3 százalékos nyereséget könyvelhetett el. A problémák forrását a hírtévé által megszólaltatott szakértők abban látják, hogy a javadalmazások csak felfelé rugalmasak. Amennyiben egy-egy vállalat jól teljesít, akkor a cégvezető jövedelme megugrik, azonban a társaság eredményeinek visszaesését a fizetések már nem követik.

A kérdés megoldására egyelőre Amerikában is keresik a választ. A többség megosztott, a folyamatosan növekvő fizetésekkel kevesen elégedettek, ám a többség azt sem tartja járható útnak, hogy a javadalmazás valamiféle törvényileg megszabott rendszer alapján történjen. A problémákat észlelve a SEC mindenesetre az év elején megtette az első lépéseket. Kezdeti célként a jövedelmek átláthatóbbá tételét kívánja elérni a felügyelet, és ennek érdekében megtették az első lépéseket. A januári javaslatok később a menedzserek javadalmazását szabályozó rendszer alapjait jelenthetik.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Szabályozni szeretnék a csillagászati amerikai fizetéseket
Nyilvánosságra hozná vezetői fizetését a DaimlerChrysler
188 millió forinttal vezetik az osztrák fizetési listát
Átvilágítják a német állami cégvezetőket
Az otthon alvásért is fizették a Viacom vezéreit


Befürödhet Magyarországon a csupasz ADSL
Rosszul kezdődik a csupasz, azaz valóban telefonvonal nélküli ADSL története Magyarországon. A magas havi előfizetési díjak mögött a koncessziós telefonszolgáltatók állnak, mint például a T-Com. Néha jobban járunk, ha van vezetékes telefonunk is - még ha nem is használjuk. Mfor.hu háttér.
.
Vállalatvezetés
Start kártya: bővült a felhasználói kör
Eddig csaknem 50 ezer fiatal váltott ki Start kártyát 2005 ősze óta. A kártyával rendelkező fiatalokat foglalkoztató munkáltatók adókedvezményeket kapnak. Vállalatvezetés
Mosolyoffenzívával támadnak a főnökök
Csak udvariasan mosolyogjon és nevetgéljen, vagy akár felszabadultan vihoghat is egy menedzser, ha jó benyomást kíván tenni ügyfelére, partnerére vagy alkalmazottjaira?

.
A magyar építőipari cégek még nyerhetnek az Eb-n
Egyesül a Barclays és az ABN AMRO

Elképzelhető az OMV-Mol fúzió
Alakul az első fapados vasúti szövetség

Leányvállalatot alapít hazánkban a tajvani Asus
Start kártya: bővült a felhasználói kör

Kétezer kínai cég jön Budapestre
Legújabb felvásárlása miatt támadják a Google-t

Állateledel-botrány: már 14 ezer beteg kedvenc
Bázis számlacsomag mikro- és kisvállalkozásoknak (x)


mfor.hu kereső Szubjektív
Lexust minden politikusnak!
Veri bizi
India rendezi a 2020-as EB-t
ÜZLETI HÍREK
10:31 A British Airways is versenybe szállna az Iberiáért
10:01 Egyesül a Barclays és az ABN AMRO
09:55 Erősödött a forint a kamatdöntés előtt
09:31 A magyar építőipari cégek még nyerhetnek az Eb-n
09:11 Elképzelhető az OMV-Mol fúzió
09:10 Megtorpanhat a lendület a tőzsdén
08:56 Külföldön terjeszkedne a Capital Group
08:31 Befürödhet Magyarországon a csupasz ADSL

hirdetés

Mfor.hu TOP 10 hír
Piramisjáték lenne az IL Ferro?
Új magyar médiabirodalom épül
Felköthetik a fehérneműt az új országos tévék
Mi lesz a gyessel a több biztosítós rendszerben?
A gazdaságba is begyűrűzik péntek 13
Már jövőre indulhat a negyedik mobilszolgáltató hazánkban
12 dollárért repülhetünk Amerikába
Busz tör a Metro babérjaira
Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai
Újabb expanzióba kezdenek a műszaki áruházláncok
SZAVAZÁS

Ön szerint az IL Ferro betarja ígéretét és fizet júniusban?
Igen, biztos vagyok benne
Remélem
Miből?
Ugyanmár, ingyenautó?


hirdetés
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek