Sosem volt még ilyen könnyű megtalálni az ideális munkavállalót
Valószínűleg minden HR-es és munkaerő kiválasztással foglalkozó szakember álma, hogy több száz önéletrajz átböngészése helyett szinte azonnal megtalálják az adott pozícióra tökéletes jelöltet. Az allas.hu, a munkaadói és munkavállalói oldalról felmerült igények alapján fejlesztett, újgenerációs állásportál tökéletes megoldást nyújt erre a problémára, hiszen a rendszer előre megszűri az adott pozícióra beérkezett jelentkezéseket.
A siker kulcsa egy, a világon is egyedülálló módszer, amelynek fejlesztését több hónapos kutatómunka előzte meg. Az alapítók ugyanis felismerték, hogy a piacon lévő hagyományos állásportálok a 2000-es évek elejének igényeire jöttek létre, kevéssé reagáltak azóta bekövetkező piaci változásokra. Felmérések kimutatták, hogy ezeken az oldalakon 100 látogatásra kb. 7-10 jelentkezés jut, amelyek között nagy számban találhatók olyanok, amik kevésbé relevánsak. A hirdetőknek gyakran több száz pályázó közül kell megtalálniuk a legalkalmasabbat a strukturálatlan önéletrajzok és pályázatok között kutatva. A folyamat rendkívül munka- és időigényes, mert a jelentkezések mindössze 2% százaléka releváns, így a megüresedett állások betöltése egyre nehezebb.
Az allas.hu oldalán a munkakeresők személyes profiljuk létrehozása során megadják szakmai kompetenciáinkat, melyben a rendszer is nagy mértékben segíti őket. Vagyis kikerülve az önéletrajzban megadott szikár adatokat, az allas.hu a valódi tapasztalatokra, képességekre és ismeretekre fókuszál, majd később ez alapján kapcsolja össze a munkaadót és a munkakeresőt. A munkaadónak is hasonló rendszerben kell megadnia az adott pozícióhoz szükséges elvárásokat.
Az oldal mögött futó algoritmus ezután a hirdetésekben megadott elvárásokat összeveti a jelöltek profiljában szereplő tapasztalatokkal és képességekkel, majd ezek egyezése alapján automatikusan rangsorolja a jelentkezőket, azaz a rendszer maga végzi el az előszűrést. Így az álláshirdetés feladása után a kiválasztást végző szakember a legalkalmasabb jelölteket látja a lista elején, méghozzá kiértékelve és konkrét adatokkal alátámasztva.

Az oldal hiányszakmák esetén is hatékony, ugyanis skill-alapú, hipertargetált marketingmegoldásokkal, valamint a digitális lábnyomok elemzésével segíti a legmegfelelőbb jelentkező megtalálását. A felvételt nem nyerők automatikus kiértesítését pedig mindkét fél nagyra értékeli, hiszen a munkaadónak lecsökkentik a feladatait, míg a munkakereső gyors választ kap. A hirdetőknek az allas.hu használata gyakorlatilag kockázatmentes. Az oldalon ugyanis - az időalapú árazás helyett - fizetni csak akkor kell, ha a munkaadó kapcsolatba szeretne lépni a jelentkezővel.
Az allas.hu tehát valóra váltja a HR-es és munkaerő kiválasztással foglalkozó szakemberek álmát, hiszen a rendszer mögött futó algoritmus segítségével azt az élményt élhetik át, mintha az álláshirdetés feladása
után beérkező 50 önéletrajz úgy kerülne az asztalukra, hogy az 5 valóban alkalmas jelölt a lista tetején szerepelne.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?