Sportos munkahelyek Ausztriában
Ausztriában 355 ezer ember dolgozik olyan területen, ami valamilyen kapcsolatban áll a sporttal. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik munkahely a sporttól függ - tette közzé felmérésének eredményét hétfőn az osztrák gazdasági kamara (WKÖ), amit az osztrák síipar megbízásából készített el. A tanulmány szerint 15 milliárd euró, azaz az osztrák gazdaság teljesítményének 7 százaléka származik ebből az ágazatból. Az idegenforgalmi vendégéjszakák 50 százaléka a téli sportoknak köszönhető, a sífelszerelések 85 százalékát exportálják. Utazzon velünk! Egy másik felmérés, a Fessel-GfK-tanulmány szerint Ausztriában több sílécet (500 ezer) adnak el, mint tv-készüléket (416 ezer), a szűkebb értelemben vett sportra fordított kiadások megközelítik a 190 millió eurót, tágabb értelemben meghaladják a 10 milliárd eurót.
A tanulmány szerint 15 milliárd euró, azaz az osztrák gazdaság teljesítményének 7 százaléka származik ebből az ágazatból. Az idegenforgalmi vendégéjszakák 50 százaléka a téli sportoknak köszönhető, a sífelszerelések 85 százalékát exportálják.
Utazzon velünk!
Egy másik felmérés, a Fessel-GfK-tanulmány szerint Ausztriában több sílécet (500 ezer) adnak el, mint tv-készüléket (416 ezer), a szűkebb értelemben vett sportra fordított kiadások megközelítik a 190 millió eurót, tágabb értelemben meghaladják a 10 milliárd eurót.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
