Szűcs: Gyakorlatilag megszűnik a 13. havi nyugdíj
Gyakorlatilag megszűnik a 13. havi nyugdíj, a 2009-ben nyugdíjba lépők már nem kapják meg ezt a juttatást - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón kedden.
A szociális rendszer átalakításának célja a foglalkoztatás bővítése és a legális foglalkoztatás ösztönzése - fogalmazott Szűcs Erika. Hozzátette: a rászorultsági ellátásokat nem kívánják alapvetően szűkíteni, a javasolt változtatások a rendszer átláthatóságát szolgálják. A szakminiszter szerint ténylegesen 2010-től működhetne a szociális számla, ekkor kezdődhet az államkincstár és az egészségbiztosítás kifizetéseinek, 2011-ben pedig az önkormányzatok által folyósított rászorultsági alapú ellátások kifizetéseinek nyilvántartása. A szociális számla segítségével nyomon következő lesz, hogy egy-egy magyar állampolgárhoz milyen nagyságrendű szociális támogatás kerül, ezzel célzottabbá tehető a rendszer - közölte a szociális miniszter.
Szűcs Erika a családi pótlékot érintő változások kapcsán kiemelte: továbbra is mindenki részesül ebben a támogatásban, azt azonban az adórendszerhez illesztik, ezzel célzottabbá téve a támogatást. A szaktárca olyan törvénymódosítást is kezdeményez, amellyel lehetővé válik, hogy a gyermek 14 éves koráig a családi pótlék 50 százaléka átalakulhat természetbeni juttatássá, ha a "család nem funkcionál megfelelően". A gyermekek 14-18 éves kora között képzési támogatássá alakul a családi pótlék. A szociális miniszter elmondta: a gyed esetében egy szabály változik, eszerint az igénybevételéhez szükséges biztosítotti jogviszony 12 hónapra nő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 3 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?