kapubanner for mobile

Tanuljon játszva angolul és fizessen a házi feladatával

A Duolingo csütörtökön jelentette be, hogy nyelvtanulási alkalmazásait magyar nyelven is elérhetővé teszi. A cég teljesen ingyenes angol nyelvtanulást kínál az interneten, valamint iPhone és Android alkalmazásokon keresztül. A közeljövőben további nyelveket is bekapcsolnak a szolgáltatásba.

Húszmilliós felhasználói táborával a Duolingo a világ elsőszámú edukációs alkalmazása lett mind a Google Play, mind az iTunes alkalmazásboltokban. Az Apple 2013-ban az Év iPhone alkalmazása, a Google pedig a „Best of best” Android alkalmazás díjat ítélte neki – írta közleményében a Duolingo.

A magyar az egyik első nyelv, melynek irányába a Duolingo terjeszkedik. „Magyarország a növekvő mértékű technológiai jelenlét és az idegen nyelvek tanulása iránti egyre nagyobb igény miatt kiemelten fontos számunkra. Már eddig is ötvenezer magyar használta a Duolingót, és reméljük, hogy a magyar nyelvű verzió elindításával még többen csatlakoznak hozzánk” – mondta Luis von Ahn, a Duolingo alapítója és vezérigazgatója.


Gamifikáció és hatékonyság



A Duolingo különlegessége, hogy a nyelvi tanfolyamokat a játékokhoz hasonlóan fejlesztették, ezért a tanulás élménye egyszerre jutalmazó és addiktív. „A legtöbben azért szeretik használni a Duolingót, mert szórakozva tanulhatnak vele, ahelyett, hogy más mobil játékokkal játszanának” – mondta von Ahn.


Tanulás közben kicsit dolgozunk is



A Duolingo teljesen ingyenes a felhasználók számára, és az is marad, ami egy különleges finanszírozási modellnek köszönhető. Ahelyett ugyanis, hogy a felhasználóktól kérne pénzt, a cég crowdsourcing modellen keresztül teremti elő a működéséhez szükséges forrásokat: a felhasználóknak lehetőségük van szövegek fordítására, amivel begyakorolhatják a megtanultakat. Így például miután valaki megtanulta az ételek megnevezését, lefordíthat egy menüt. Ezeket a fordításokat aztán a Duolingo továbbértékesíti nagy, nemzetközi médiavállalatok számára. Ezáltal mindenki jól jár: a nyelvtanulók ingyenes oktatást kapnak, mely a gyakorlati, mindennapokban használható tudásukat gazdagítja, míg a különböző weboldalak magas szintű, közösségi fordításokat kapnak. A Duolingo első ilyen jellegű ügyfelei között volt például a CNN és a BuzzFeed.


A közösség bővíti a kínálatot



Bár a Duolingo már most az online nyelvtanulás legnépszerűbb eszköze, a közelmúltig csak néhány nyelv megtanulását tette lehetővé. Hogy ezen változtasson, a vállalat kifejlesztette a Nyelvi Inkubátort, melyben a kétnyelvű önkéntesek jelentkezhetnek új nyelvi kurzusok megalkotására – a legjobb kiválasztottak kapják meg erre a lehetőséget. Eddig több mint 20 ezer önkéntes jelentkezett, akik a japántól a klingonon és az eszperantón át a dothrakiig számtalan nyelven oktatnának. A Duolingo magyar verzióját is a Nyelvi Inkubátor segítségével a közösség tagjainak közreműködésével fejlesztették Blazsek Martin, Makay Mátyás, Szegi Ádám és Szesztai András.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek