Távmunka és esélyegyenlőség egy új HR szoftverrel
Felveszi a kesztyűt a HR-szoftverek piacának vezető fejlesztőivel az AlphaNet. Lebó Sándor, a cég tulajdonos ügyvezetője szerint van igény új HR szoftverre, mivel szinte csak korszerűtlen, kliens-szerver architektúrájú humán-ügyviteli rendszereket lehet találni. Ráadásul úgy tapasztalják, a cégek a költséghatékony megoldások felé mozdulnak, és előtérbe kerülnek az atipikus foglalkoztatási formák, a meglévő rendszerek viszont nem támogatják a teljes körű távmunkát. Ezért döntöttek egy korszerű HR rendszer kifejlesztése, valamint a fejlesztői és kiszolgálói csapat létrehozása mellett.
Az elavult rendszerek hívták életre az új HR szoftvert
Van igény új HR szoftverekre?
Mint Lebó kifejtette, annak ellenére vágtak bele a HR-megoldás fejlesztésébe, hogy tisztában voltak a piaci erőviszonyokkal, azaz, hogy olyan gigászokkal kell megküzdeniük, mint az SAP, a Nexon, vagy az Rsoft.
A vezér szerint van igény új HR szoftverre, hiszen a potenciális vetélytársaik 10 évvel ezelőtti technológiát alkalmaznak. Szerintük azért van létjogosultsága szoftverüknek, mivel a piac a költséghatékony megoldások felé mozdul, egyre inkább csökkentik a cégek az élőmunka ráfordításukat, kiszervezik a feladatokat, és előtérbe kerül a távmunka. A meglévő rendszerek viszont nem támogatják a teljes körű távmunkát, de az esélyegyenlőségi európai uniós célkitűzéseket sem. Ezért döntött úgy 2009 januárjában a cég vezetése, hogy kifejlesztenek egy rendkívül korszerű HR rendszert, illetve létrehoznak egy fejlesztői és kiszolgálói csapatot.
Kiemelkedő szakemberekkel erősít az AlphaNet
Lebó Sándor kiemelte: a cég tudásbázisát és szakmai tapasztalatit kvalifikált, nemzetközileg is elismert, tervezési-üzemeltetési és megvalósítási tapasztalatokkal rendelkező munkatársak biztosítják. A szakmai üzletágakban dolgozók, mind a hazai informatikában, mind pedig a szakterületeken elismert mérnökök, vezető szakértők és tanácsadók. A cég tulajdonos ügyvezetője elmondta: közel hetven munkatársat foglalkoztatnak, akik holisztikus szakmai tudásbázissal rendelkeznek. A létszámot nemrégiben 40 százalékkal bővítették.
HR-megoldások
Az új szakmai terület az üzleti megoldások fejlesztésére és szállítására koncentrál, első terméke egy emberi erőforrás-kezelő (HR) megoldás, amelyet még az év vége előtt piacra dobnak. Bemutatkozik a piacon egyedülálló, vadonatúj szoftverük, mely az első tisztán webes, többnyelvű, szervizorientált, munkafolyamat-vezérelt megoldás Magyarországon.
A társaság vezetése az új szoftvert fejlesztő Üzleti Megoldások Igazgatóság (Business Solutions Division) élére Bartus Istvánt nevezte ki, aki elmondta, hogy az A.NET-nek elnevezett szoftver fejlesztése 200 millió forintba került, melynek megtérülését 2010 végére, 2011 elejére várják.
A szakember 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, több sikeres fejlesztési projekt megvalósulása kapcsolódik a nevéhez az államigazgatásban, (OEP, HM, MÁK) illetve a vállalati szférában is (HR megoldások, ERP, rendszermenedzsment). A szakember bemutatta az általa irányított divízió vezetőit - tevékenységét, és előadásában kitért arra, hogy az üzletág alapvetően három stratégiai területre fókuszál:
1. Korszerű társadalombiztosítási és családtámogatási rendszerek fejlesztése, támogatása az államigazgatásban.
2. Modern, komplett HR megoldások fejlesztése, szállítása és kiszolgálása vállalkozások részére, outsourcing szolgáltatások.
3. A legkorszerűbb technológiai megoldásokat tartalmazó Családtámogatási és Normatív támogatási rendszer kifejlesztése a TÉBA projekt keretein belül.
Miben más? - Az új HR rendszer újdonságai, specialitásai
Az A.NET teljes körű megoldást biztosít a humán-ügyviteli feladatok hatékony megoldására a társadalombiztosítás, bérszámfejtés, munkaügy, emberi erőforrás kezelés, cafetéria, stb. területeken. A cég emellett kiemelt hangsúlyt fektet a garanciális eszközök minőségi karbantartására, javítására és az eszközhöz tartozó többletszolgáltatások biztosítására. A szerviz és ügyfélszolgálat célja, hogy a beérkező problémák minél rövidebb idő alatti megoldódjanak, hogy ügyfeleik számára minél kevesebb legyen a meghibásodásból adódó munkakiesés, értékvesztés.
A Bér- Munkaügy, Humán-Erőforrás Gazdálkodás, Cafetéria, valamint a kiegészítő modulok fejlesztését olyan szakemberek végzik, akik több mint tíz éves tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a területen, és több, a hazai piacon jelenleg is élvonalbeli HR rendszert fejlesztettek. Az HR rendszer kialakításánál kiemelt szempont volt a magas színtű biztonság garantálása, hiszen ez a humán területen rendkívül fontos, mivel személyi adatokról van szó.
Bartus István kifejtette, milyen fontosabb funkcionális újdonságokkal rendelkezik ez a rendszer:
Bartus István kiemelte: a rendszer úgy valósul meg, hogy a teljes webes megoldás segítségével maximálisan támogassák a távoktatást, távmunkát és az esélyegyenlőséget is. Hiszen így otthonról is be tudnak dolgozni a munkavállalók, akik akár mozgássérült emberek is lehetnek, tökéletesen el tudják látni munkájukat.
HR üzletág felépítése
Bér- és munkaügy
Ebben a modulban történik a bérszámfejtéshez szükséges adatok kezelése és a rendszeres havi járandóságok megállapítása. A bérszámfejtés folyamata igen bonyolult, ezért szükséges, hogy az ügyintézők jól definiált munkafolyamatokban, irányítottan (workflow) végezzék feladatukat, a hibázási lehetőségek minimálisra történő csökkentésével.
A bér- és munkaügy területén nagyon fontos, hogy az adatok pontosak legyenek, ezért az adatrögzítésre nagy hangsúlyt kell fektetni és az adatok megfelelő ellenőrzésére is. Az egyes szervek kötelezően előírják, milyen adatokat kell nyilvántartani egy-egy munkavállalóról.
A bér és munkaügyi rendszernek személyi, munkaügyi és bérszámfejtéshez szükséges adatokat kell kezelnie és tudnia kell bért számfejteni. De emellett más külső rendszerekkel is kapcsolatban áll, úgymint APEH, ONYF, OEP, KSH, ÁFSZ.
Itt olyan funkciók vannak, mint a személyi adatok nyilvántartása, kezelése, munkaügyi, munkaszerződéssel kapcsolatos adatok kezelése, jogviszonyok, megbízási díjak kezelése, naptárak, személyenkénti munkarendek kezelése, járandóságok, hiányzások, nyilatkozatok, levonások, letiltások, átutalások, tagságok (magányugdíj-pénztárak, önkéntes pénztári tagságok stb.), szabadsággal kapcsolatos adatok kezelése.
HR
A HR terület az emberi erőforrással foglalkozik. Ebben a modulban a munkavállaló munkaügyi adataival foglalkoznak, illetve a beléptetés, kiléptetés és a munkahelyen belüli élettörténet kerül előtérbe. A HR rendszeren belül az alábbi területeket tartalmazza a rendszer: toborzás, oktatás, képzés, kompetenciakezelés, HR stratégiatervezés.
Egyéb modulok: riport generátor, cafeteria: a kiválasztást maguk a dolgozók rögzíthetik a rendszerbe, így mentesülnek a HR-esek az adminisztráció alól. Az önkiszolgálói HR szintén ezt a célt szolgálja. A dolgozók itt is maguk viszik fel a tényleges munkaidő adatait. A rendszer részét képezi továbbá a szabadságigénylés, túlóra elrendelés, gépkocsi útnyilvántartás is.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb elemzése szerint 2035-re legalább 700 ezer, de akár 3 millió teljesen önvezető robotaxi is futhat majd a... Teljes cikk
A Microsoft 2025 második féléves jelentése szerint a világon már minden hatodik ember használ generatív mesterséges intelligenciát munkára,... Teljes cikk
A CES 2026 egyik legnagyobb meglepetése az LG CLOiD robotja, amely háztartási feladatokat automatizál a mosástól az ételkészítésig. Bár elsőre... Teljes cikk
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 2 hete
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 3 hete
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 3 hete
- Bértranszparencia 2026: Amikor az adatminőség válik kulcskérdéssé 1 hónapja
- Ennyien dolgoztak távmunkában Magyarországon 2025-ben 1 hónapja
- Távmunka szabályozás 2026 2 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 2 hónapja
- Az Adattárolás Új Korszakának Analízise: Az SSD-technológia Átfogó Áttekintése és Stratégiai Jelentősége 2026-ban 2 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 2 hónapja
- Új szabályok a távmunkára: mikor számít telephelynek az otthoni iroda? 2 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben