Technológiai cégek a magyar vállalkozások digitális felzárkózását sürgetik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyar vállalkozások digitális felzárkózását, korszerű technológiák és alkalmazások használatát sürgették közös sajtótájékoztatójukon Budapesten a Cloudera, a Dell Technologies és a Reach képviselői - írja az MTI.
A technológiai cégek a közös fejlesztésű CDR-alkalmazásuk bemutatóján többek között az adatalapú vállalatműködés, a zöld megoldások, a világhálón keresztül egymással kommunikáló eszközök (IoT), és az emberi felügyeletet nem igénylő folyamatok jelentőségét emelték ki.
Rab Gergely, a Dell Technologies tanácsadója hangsúlyozta, hogy a magyar vállalatok digitális lemaradása csökkent, de egy részük még mindig elzárkózik az újítások elől, és szakmai szinten felkészült cégek maradnak le digitális fejletlenség miatt. Magyarország versenykörnyezete nem független a világon bárhol felbukkanó fejlesztésektől, a gyártás kézi adminisztrációjának leépítésével például számos belföldi céget lehetetlenítettek el a nemzetközi versenytársak - tette hozzá. Tapasztalatai szerint a zöldmezős fejlesztések helyett Magyarországon még mindig évtizedek óta használt technológiákat zárkóztatnak föl a gyártók, a robotizáció mértéke legfeljebb 10-20 százalékkal nő évente. A szakértő úgy véli, hogy a negyedik generációs ipari technológiák, az ipar 4.0 alkalmazásához előbb az előző fejlettségi szintet kell elérni.
Frankó-Csuba Dea digitalizációs szakértő úgy látja, hogy az ipar 4.0 lehetőségeit sokszor a belföldön működő társaságok nemzetközi anyavállalatai sem ismerik, a magyar cégek pedig nehezen tudják vállalni a drága technológiai beruházásokat. A robotizáció többnyire olyan magas kiadásokkal jár, hogy még mindig jobban megéri az emberi munkaerő - mondta.
Tunkel Richárd, a Reach képviselője gyorsabb robotizációra ösztönözné a belföldi cégeket. Magyarországon robotok jórészt csupán a munkaerőhiány miatti kényszerből alkalmaznak a gyártásban, hiszen drágák és gyorsabban avulnak el, mint az emberi munkaerő tudása - tette hozzá. Véleménye szerint az ilyen beruházások elindítása még mindig erősen függ a várható megtérüléstől, ezért gyorsabb és nagyobb arányú technológiai fejlesztésekre biztatta a magyar gyártókat.
MTI

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc