kapubanner for mobile

Teljesen váratlanul érte a vendéglátósokat a SZÉP-kártya használatának újbóli módosítása

Teljesen váratlanul érte a SZÉP-kártyák felhasználásával kapcsolatos módosítás a szálloda és vendéglátóipart, az éppen kilábalóban lévő ágazatok bevételei megcsappanhatnak az intézkedés következtében.

A Magyar Közlönyben december 24-én megjelent módosítás szerint a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájára utalt juttatás 2022. február 1. és május 31. között élelmiszer vásárlására is felhasználható, a melegkonyhás vendéglátóhelyeken kívül. 

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének az elnöke szerint azonban ez az intézkedés azt okozhatja, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések csökkenhetnek.

A szakmát teljesen váratlanul érte a bejelentés - hívta fel a figyelmet a turizmus.com-on Baldauf Csaba.

Elmondta: „A Széchenyi Pihenő Kártyát érintően tavaly bevezetett adókönnyítés célja a turizmus újraindulásának, fellendülésének segítése volt, s 2020-ban és 2021-ben is nagymértékben járult hozzá a belföldi kereslet növeléséhez, valamint a járvány miatt nehéz helyzetbe került vidéki, sok esetben családi üzemeltetésben lévő szálláshelyek, éttermek túléléséhez.”

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben?

Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk

Cafeteria kisokos 2026

A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk

Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával

December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk