Több ezer állásba kerülhet a cafeteria vége
A béren kívüli juttatások halála jöhet, ha a kormány úgy dönt, megadóztatja az utalványokat. Ez a lépés elvileg akár 250-300 milliárd forintot is hozhat az állam konyhájára. A szakemberek véleményéből és felmérésekből azonban az derül ki, hogy e bevételnek csupán a töredékével számolhatnak, ugyanis a cégek nagy része egy jelentős adóteher hatására megszüntetné az ilyen jellegű kifizetéseket - írja a Világgazdaság.
Egyelőre azonban nem tudni, pontosan mekkora adóteher is hárul a jövőben a béren kívüli juttatásokra. Ha ezek a tételek is ugyanúgy fognak adózni, mint a bérjövedelem, az egyet jelent a cafeteria felszámolásával, hiszen hasonló közteher mellett teljesen felesleges fenntartani a külön adminisztrációt igénylő rendszereket - mutatott rá Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató szakértője.
A Világgazdaság úgy tudja, a kormány kész a kompromisszumra, és jó esély van arra, hogy az étkezési jegyek és az üdülési csekkek kimaradnak a megadóztatandó juttatások köréből. Arra is van esély, hogy az üdülési csekk felhasználási körét szűkítik, az évente mintegy 200 milliárd forintot kitevő étkezési jegyek esetében pedig nem változnának a szabályok.
Az adóteher kivetését ellenzők gyakran hangsúlyozzák: az étkezési és üdülési csekkek egész ágazatokat tartanak el, így adó alá vonásuk akár több ezer munkahely megszűnéséhez vezetne. Egy felmérés szerint csak a melegétel-utalványok mintegy négyezer munkahelyet tartanak fenn.
A GKI éppen tavaly ősszel végzett felmérést az étkezési utalványok gazdasági szerepéről. Ebből szintén az derült ki, hogy a csekkek a feketegazdaság szűkítésének egyik módját jelentik, ugyanakkor munkahelyteremtő hatásuk is kimutatható.
A turizmust is kedvezőtlenül érintené a belföldi vendégforgalom motorját jelentő üdülési csekk adóval, járulékkal történő terhelése.
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben? 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?