Több mint 20 év után újraindul a tartalékostiszt-képzés
Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket - írja az MTI.
Az egyetemisták képzése nyaranta, összevont formában történik, míg az egyetemi képzési időben távoktatásban, e-learning módszerrel készítik fel a fiatalokat. A civil egyetemeken eltöltött öt év után tiszti képzésük a Ludovika Zászlóalj végzőseivel az augusztus 20-ai tisztavatáson fejeződik be.
A hétfői állománygyűlésen részt vevő, csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista a tanfolyam végére rendelkezni fog a megfelelő alap katonai vezetői kompetenciákkal. "Megismerik a parancsnoki munka lépéseit, azok gyakorlati rendjét, a vezetővé válás folyamatát, feladatait, felelősségét."
Akik tanulmányaik mellett a tartalékos rendszerben vállalnak szolgálatot, azoknak pályázat alapján ösztöndíjat biztosít a Magyar Honvédség.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Lannert Juditot jelöli a gyermek- és oktatásügyi miniszteri pozícióra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök. Teljes cikk
A mesterséges intelligencia (MI) mára szervesen beépült a szervezetek működésébe, tanulási folyamataiba és eredménytermelésébe. Fontos, hogy a... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint az emberi erőforrás menedzsmenthez kapcsolódó készségek a harmadik legkeresettebbek voltak az amerikai álláshirdetésekben... Teljes cikk
- Új ünnepnapot kapna Magyarország? Július 8. munkaszüneti nappá válhat 1 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 2 napja
- 6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről? 2 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 4 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 6 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 6 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?