kapubanner for mobile

Több mint 22 ezren vannak veszélyben munkahelyükön

Több mint huszonkétezer munkavállaló súlyos munkahelyi veszélyeztetését tárta fel az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség legutóbbi, féléves vizsgálata. A kirótt bírság összege meghaladja a háromnegyed milliárd forintot, s mintegy tízezer esetben hoztak a foglalkoztatás további lehetőségeit igen szigorúan érintő döntést.

A hagyományos munkavédelem sokat változott, nem csak az állandóan frissülő szabályok, törvények okán, s az egyre bonyolultabbá váló foglalkoztatáspolitikai helyzet kényszeréből, hanem mert a munkáltatók hatalmi pozíciójának erősödése, a munkavállalók kiszolgáltatottsága, a fekete munka kiskapui, a munkabiztonsági szabályokban való eligazodás bonyolultsága, e szabályok kijátszása az ellenőrzések számának és hatékonyságának növelésére ösztönzi a felügyeleti szerveket.

Az elmúlt félév statisztikája is ezt igazolja - állítja dr. Bánné Koncz Zsuzsanna, az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség (OMMF) főosztályvezető-helyettese, akitől elmondta, hogy 11 ezer 753 munkahelyi ellenőrzésből 10 ezer 876 esetben - vagyis szinte mindenütt - találtak szabálytalanságot. A felügyelők az év első felében 54 ezer 208 intézkedést foganatosítottak, ezek közül 23 ezer 682-t súlyos jogsértés miatt. Az utóbbiak következményeként, 22 ezer 274 munkavállaló súlyos veszélyeztetése miatt 2577 foglalkoztatást megtiltó, 4144 használatot felfüggesztő, 2577 tevékenységet felfüggesztő intézkedés született. A munkavédelmi bírságok száma 2408 volt, ami forintban összesítve 759 millió 830 ezer forintot jelentett.

Az OMMF kiemelt célja, hogy azokban a nemzetgazdasági ágazatokban, amelyekben a leggyakoribbak és legsúlyosabbak a munkabalesetek, fokozott mértékben végezzenek ellenőrzéseket. Ilyen az építőipar, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság. A számadatok azt mutatják, hogy az építőiparban működő cégek nem fordítanak kellő figyelmet a különféle veszélyek megelőzésére, a be- és leesési veszélyek elhárítására emiatt 2543 intézkedést kellett tenni, az egyéni védőeszközök hiányát pedig 1152 esetben állapították meg a felügyelők. A feldolgozóipar és mezőgazdaság területén leginkább az üzemeltetéssel kapcsolatos hiányosságok fordultak elő, a mezőgazdaságban 632, a feldolgozóiparban 4968 esetben. Leggyakrabban a védőburkolatok és biztonsági berendezések hiánya vagy működésképtelensége miatt kellett a munkavédelmi szakembereknek fellépni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek