Több száz nyugdíjszámla a HVB Banknál
Három hét alatt több száz, a magyarországi nyugdíjrendszer negyedik pillérét alkotó nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz) nyitottak a HVB Banknál, és jelentős számú ügyfél kért tájékoztatást a bank fiókjaiban és telefonos ügyfélszolgálatánál - közölte kedden a pénzintézet.A HVB Bank a jelentős érdeklődést annak tulajdonítja, hogy a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) hiányt pótol. Eddigi tapasztalataik alapján az ügyfelek jobban bíznak abban, hogy rendszeresen kisebb összegeket meg tudnak takarítani, mint abban, hogy egy nagyobb összeget elhelyezzenek a számlán.A HVB Bank elsőként tette lehetővé, hogy az érdeklődők megkössék a számlák megnyitásáról szóló szerződésüket. A bankok közül többen is tervezik a nyesz bevezetését, egyelőre azonban mindössze egyetlen banknál, a HVB-nél nyitható nyugdíj-előtakarékossági számla.A pénzintézet ezres nagyságrendű nyugdíj-előtakarékossági számla nyitására számít idén, és számlánként 150 ezer-200 ezer forint elhelyezését várja. Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke idén több mint 10 milliárd forint megtakarítását várja a számlákon.Nyugdíj-előtakarékossági számla nyitására 2006. január elseje óta nyílik lehetőség. Az év elején hatályba lépett törvény szerint a számlán elhelyezett összeget a számlatulajdonos különböző értékpapírokba - jelzáloglevélbe, állampapírba, befektetési jegybe, illetve részvénybe és banki betétekbe - fektetheti.A Nyugdíj-előtakarékossági Programhoz állami támogatás is társul, ami az éves befizetett összeg 30 százaléka, azonban legfeljebb 100 ezer forint, amivel a befektetéseken elért hozam megemelkedik. A Nyugdíj-előtakarékossági Program keretében elhelyezett megtakarítások hozama minden esetben mentesül az árfolyamnyereség-adó alól. A nyugdíjcélú megtakarítás e formájának költsége évente mindössze 2000 forint plusz legalább 0,1 százalék, legfeljebb 1 százalék. A HVB Bank Nyugdíj-előtakarékossági Programja két részből, egy pénzszámlából és egy értékpapírszámlából áll, ezek nyitása az összevont számlaszerződés megkötése után lehetséges. A HVB Banknál nyugdíj-előtakarékosság keretében a jogszabály adta széles lehetőségek alapján sajátszámlás állampapír, sajátszámlás jelzáloglevél, tőzsdei jelzáloglevél, zárt végű befektetési alapok (tőkegarantált alapok), nyílt végű alapok, hazai tőzsdei részvények, illetve látra szóló és lekötött betétek egyaránt elérhetőek. A számlavezetési díj 1 százalék, a tranzakciók díjai megegyeznek a kondíciós listában szereplő normál díjakkal.Baranyai Dávid, a HVB Bank Lakossági és Kisvállalati Üzletág Értékesítési Igazgatóságának ügyvezető igazgatója a szolgáltatás bemutatásakor hangsúlyozta, hogy a Nyugdíj-előtakarékossági Program megjelenésével egy olyan új megtakarítási formával bővülnek a takarékoskodók lehetőségei, amely eddig sosem látott szabadságot ad a befektetési formák egyéni megválasztásában, s így hozzájárul a lakosság általános pénzügyi ismereteinek bővítéséhez, valamint befektetési tudatosságának és öngondoskodásának fokozásához.További előnyként említette, hogy a Nyugdíj-előtakarékossági Program jelentős mértékben képes ösztönözni a hazai tőkepiac fejlődését, a lakosság részvénytartási arányát, s így hosszú távon a magyar középvállalatok tőkéhez jutási esélyeit és tőzsdére lépését is elősegíti.[origo]
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon