Tovább gyorsulhat a bérek növekedése
Tovább gyorsulhat a bérek növekedése az év hátralévő részében az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, sorozatban a tizedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése.
Oszlay András, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője kiemelte, hogy a bruttó bérek októberi növekedési üteme felülmúlta a várakozásaikat. Kifejtette, hogy a főként a személyi jövedelemadót érintő 2013. évi változások miatt a nettó béremelkedés még ennél is jobban, 7,2 százalékkal nőtt. Hozzátette: a rendkívül alacsony októberi infláció miatt az éves reálbér-növekedési ütem 6,2 százalékra ugrott.
Oszlay András szerint az év hátralévő két hónapjában nem várható lassulás, így éves átlagban komoly, 3,5 százalékot is meghaladó, de 4 százalék alatti reálbér-növekedés valósulhat meg. Ez segítheti a háztartások vásárlóerejének erősödését támogatva a kiskereskedelmi eladásokat és a lakossági fogyasztás erősödését, bár 2013 egészében ennek növekedési üteme még így is enyhén negatív marad - mondta.
Rámutatott: hosszú idő után először a magánszektor foglalkoztatása is emelkedett éves összehasonlításban a KSH adatai szerint, de a 0,2 százalékos ütem még meglehetősen gyenge. A szakértő a magasnak nevezhető reálbér-növekedés ellenére nem számít arra, hogy rövid távon az inflációs célokat veszélyeztető módon növekedne a kereslet oldali inflációs nyomás, így a jegybanki enyhítés a külső finanszírozási környezet alakulásának függvényében még folytatódhat. Kitért arra is, hogy a Fed szerdai lépése, hogy 10 milliárddal csökkentették az eszközvásárlások havi mértékét részben új helyzetet teremt, de mivel a forint minden valószínűség szerint nem az érzékenyebben reagáló valuták közé tartozik, maradhat tér jövőre a lassított ütemű kamatvágásokra. Ez szerinte a határidős kamatlábak alakulásában is tükröződik, amelyek nem rezdültek meg a Fed szerdai bejelentése óta, és három hónapos időtávban 20 bázispontnyi csökkentést áraznak.
Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szerint a frissen közölt adatokból lényeges javulás látható a szeptemberihez képest, folytatódott a kedvező tendencia. A foglalkoztatottak számának alakulása nem mutat egyértelműen kedvező képet, a költségvetési szférában csökkent a dolgozók létszáma - mondta. Kiemelte, hogy a keresetek emelkedése a lakossági fogyasztás élénkülését vetíti előre. A kiskereskedelmi forgalom októberben 2,5 százalékkal bővült éves szinten, és ez a tendencia várakozásaik szerint év végén, jövőre folytatódni fog, ami egyre nagyobb mértékben járulhat hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez - vélekedett a szakértő.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleménye kiemelte: októberben 6,2 százalékkal nőttek a bérek reálértéken, ezzel sorozatban tizedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése. A folyamatos reálbér-emelkedés megfelel a kormány célkitűzéseinek és tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, ezáltal a gazdaság bővülését. Mint írták, a bérek adóterhének idei mérséklődése, valamint a rezsicsökkentés hatására a keresetek reálértékének megalapozott erősödése elősegíti a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás bővítését, és kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására. "A korábban megjelent, várakozásokon felüli ipari és építőipari adatokat látva elérhetőnek tűnik a kormány célja, hogy a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítsa." - írta az NGM.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 3 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 2 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?