Tovább vizsgálná a munka törvénykönyvét a szakszervezet
A munka törvénykönyve átvilágításának folytatását követeli a vegyipari szakszervezet (VDSZ). A szakszervezet elégedett a kismamákat érintő döntéssel, és elvárja, hogy a jogalkotók gyomlálják ki a törvénykönyvből a munkavállalók sérelmére a nemzetközi egyezményekkel is szembemenő összes passzust.
A VDSZ elégedett az Alkotmánybíróság döntésével, amely szerint alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) a várandós nők felmondási védelmére vonatkozó passzus, amelyben az áll, hogy csak akkor illeti meg a felmondási védelem az állapotos nőt, ha erről még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának. Bár a döntés megszületésére sokat kellett várni, megérte, mert végre rámutat a törvénytelenségre olvasható a szakszervezet közleményében.
A vegyipari szakszervezet szerint azonban nem ez az egyetlen törvényellenes, a munkavállalókat hátrányosan érintő passzus az Mt.-ben, ezért az érdekvédők elvárják, hogy folytatódjon a törvénykönyv átvilágítása, s a jogalkotók gyomláljanak ki minden tételt, amely alapvető jogokat sért, vagy ellenkezik a nemzetközi szabályokkal írja közleményében a VDSZ. A szakszervezetek nemcsak követelik, de segítenék is az Mt. módosítását, hiszen már eddig is számos szakmai javaslatot tettek le a jogalkotók asztalára, de továbbra is készek egyeztetni a javasolt változtatásokról.
Ez a munka törvénykönyve ugyanis csak arra nem alkalmas, aminek szánták: a munkavállalók védelmére szögezi le Székely Tamás, a szervezet elnöke. Az érdekvédők már a tervezet megismerésekor is többször felháborodva jelezték s azóta is kongatják a vészharangot -, hogy az új szabályozás egyértelműen a munkaadóknak kedvez, s a munkavállalókat végtelenül kiszolgáltatja a helyi hatalomnak.
A VDSZ elnöke reméli, az AB mostani döntésével elindul a lavina, vagyis megkezdődik az Mt. megtisztítási folyamata, amelynek a végeredményével végre a munkavállalók is jól járnak. A VDSZ mielőbbi folytatást szorgalmaz, s követeli, hogy a döntéshozók vegyék komolyan a szakszervezetek változtatási javaslatait. A most született AB-határozat is egyértelműen jelzi ugyanis véli az elnök -, hogy az Mt jelenlegi változata alkalmatlan a munkahelyteremtésre, a munkavállalók érdekeinek a védelmére.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?