kapubanner for mobile

Túlhajszoltság, stressz és elhidegülés - Ezt hozta a koronavírus a munkaerőpiacra

Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált - közölte a Microsoft Magyarország.

A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be.

A kutatásból kiderült, hogy a pandémia olyan új jelenségeket hozott a felszínre, amelyekre a jövő vezetőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha szeretnék megtartani munkavállalóikat, vagy ha újakat kívánnak toborozni. Példaként a rugalmas munkavégzés iránti fokozódó igényt említették.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a munkaadóknak figyelniük kell az otthoni munkavégzés eszközeinek biztosítására is, mert a felmérés szerint ezzel a munkavállalók 42 százaléka elégedetlen.

A kutatás arra is rámutatott, hogy megnőtt a távolság vezetők és beosztottak között. Előbbiek 61 százaléka szerint javult a teljesítményük és jól is érzik magukat az otthoni környezetben, a nem vezető beosztású munkavállalók, elsősorban a nők és a fiatalok viszont komoly kihívásként élik meg az otthoni munkavégzést.

A munkavállalók 37 százaléka szerint a munkaadójuk túl sokat vár el tőlük, 45 százalék pedig túlhajszoltnak érzi magát. Európában a globális átlagnál valamivel rosszabb a helyzet: a dolgozók 42 százaléka érzi kimerültnek magát, 46 százalék pedig stressztől szenved.

Az elszigeteltség érzése a felmérés eredményei szerint negatívan hat az innovációra és a termelékenységre. Ugyanis azok a munkavállalók, akik arról számoltak be, hogy elhidegültek a munkatársaiktól, jellemzően attól is vonakodtak, hogy részt vegyenek az ötletelésben, illetve általánosságban az innovációra irányuló munkákban.

A kutatás által feltárt trendek vélhetően átalakítják, felpezsdítik a munkaerőpiacot, hiszen az álláskeresőknek már nem kell elköltözniük ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak, viszont sokkal könnyebben költözhetnek új lakóhelyre a jelenlegi munkahelyük megtartásával.

Emiatt tízből négy munkavállaló komolyan mérlegeli a munkahelyváltás lehetőségét, 46 százalékuk pedig szeretne elköltözni. Az új helyzet azonban nemcsak a munkakeresőnek, hanem a munkaadónak is kedvezhet, hiszen a fizikai távolság kevésbé korlátozza a merítési lehetőséget a munkaerő-toborzásnál - olvasható a Microsoft közleményében.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek