Újabb elbocsátások várhatók a közmédiában
Száznál több, de kétszáznál kevesebb munkavállaló csoportos létszámleépítésére készül az MTVA a Népszabadság információi szerint.
Bár a bejelentés még nem hivatalos, azt várhatóan hamarosan megteszi Szabó László Zsolt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.
Ez már a negyedik nagy leépítési hullám lesz a közmédiában, melynek létszáma az eddigi elbocsátások nyomán 2000 fő alá csökkent, miközben a cég jövőre több mint 80 milliárd forintból gazdálkodhat. A vezérigazgató több fórumon ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy valójában 61 milliárd forintról lehet beszélni, mert 11 milliárd megy a hitelekre, nyolcmilliárd pedig egyéb működési költség.
A lap szerint az MTVA vezetése úgy számol, hogy száz ember kirúgásával éves szinten hozzávetőlegesen félmilliárd forint megtakarítást lehet elérni a 12-13 milliárdos bérköltségekben.
NOL.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?