kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak

Idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai forrást biztosít - jelentette be pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

NGM: több mint 20 ezer diák vehet részt az idei Nyári diákmunka programban-
images

A kormány bértámogatást nyújt a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához, ezáltal elősegítve a korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzést. A nyári diákmunka programokban a konstrukció 2013-as indulása óta összesen 326 ezer diák vett részt, a kormány pedig összesen 34,4 milliárd forint összegű támogatást nyújtott foglalkoztatásukhoz - összegezte az államtitkár.

A fiatalkori inaktivitás csökkenése érdekében a kormány 2025. június 16-tól ismételten meghirdeti a Nyári diákmunka 2025 munkaerőpiaci programot. A tizenharmadik alkalommal meghirdetett Nyári diákmunka program a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint 2024-től az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások számára biztosít támogatást a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok béréhez.

A támogatás lehetőséget ad arra, hogy ezek a szervezetek a megnövekedett szezonális munkaerőigényük kielégítésére előnyben részesítsék a nappali tagozatos diákokat, egyetemi hallgatókat - ismertette az államtitkár.

A programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, nem állnak foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonyban, és regisztráltak a járási hivatal foglalkoztatási osztályán. A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetén fejenként 261 600 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218 100 forint lehet.

A diákok regisztrációja 2025. június 16-tól lehetséges, míg a munkáltatók támogatási kérelmeiket a 2025. július 1. - augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő, határozott idejű foglalkoztatás vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz.

További részletes információk elérhetők a kormány foglalkoztatási portálján, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok munkatársainál - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt

- olvassa el korábbi cikkünk! 

kép: pixabay.hu

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákmunkára szigorú szabályok vonatkoznak – ezekre figyelni kell a nyári munkavállalás előtt

A diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba... Teljes cikk

Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak

Idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai... Teljes cikk

Szja-mentesség 25 év alatt – útmutató diákoknak a NAV-tól

A diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más... Teljes cikk