Gyimóthy Éva
Megjelent: 10 éve
A szerzőről ▼

Újságíró, postás és könyvtáros nem kell a jövőben

De robotvásárlási tanácsadó és távsebész igen. Teljesen átalakítja a jövő munkahelyeit, munkaformáit a technika robbanásszerű fejlődése, társadalmi, demográfiai átrendeződés, makrökonomiai változások. Az újságírók, postások, könyvtárosok munkájára nem lesz szükség. A jövő szervezetét a sokszínűség jellemzi, gyökeres változást hoz, hogy öt generáció dolgozik majd egyszerre a vállalatoknál - hangzott el a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma (MEF) szakmai konferenciáján a közelmúltban.

A HR Portal is már írt arról a kutatásról, amely szerint, tíz megkérdezett óvodásból, maximum kettő ad olyan választ a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre, aminek van realitása. Tudniillik mire a gyerek felnő, az általa választott munka már nem fog létezni, feleslegessé válik. Ráadásul felüknek olyan állása lesz, amit még nem is ismerünk. Az elkövetkezendő néhány évtizedben rengeteg állás szűnik meg, kutatások szerint a ma létező munkahelyek harminc-nyolcvan százaléka erre a sorsa juthat, mert az eddig emberek által végzett folyamatok egyszerűen automatizálhatóakká válnak gépek, programok, robotok segítségével.

Rohit Talwar jövőkutató egyenesen azt állítja, hogy egy gyereknek akár negyven különböző munkahelye lehet, tíz különböző pályán, és akár száz éves koráig dolgozhat. Talwar úgy látja, hogy növekszik a születéskor várható élettartam, de ezzel párhuzamosan a robotizálás és az egyre fejlettebb szoftverek aránya is, és teljesen átalakulnak a munkakörök és foglalkozások.

A munka világát meghatározó trendek a jövőben

A munka világát a globalizáció jócskán befolyásolja, például azzal, hogy minden tudás elérhetővé válik és a cégeknek globálisan kell majd a tehetségekért versenyezniük. A jövő munkahelyére a mobilitás is jócskán kihat majd. „Bárki, bárhonnan elérhető, bárki bárhonnan képes dolgozni és egyre többen akarnak is. Felértékelődik a jövőben az együttműködés vagy kollaboráció szerepe” - emelte ki Kürti Tamás, az AON Hewitt képviseletében. A HR szakember előadásában kifejtette, az egyéni hősök ideje lejárt, közösen, projekt csapatokban végzett munka, network szinten végzett munka válik természetessé. Ezt és a personal branding jelentőségét már most érzékelni lehet, de a jövőben ez még inkább meghatározóvá válik. Egyénileg oldjuk majd meg a tanulást, mivel mindenhez azonnal hozzá tudunk majd jutni. Nagy hangsúlyt kap az interperszonalitás is, vagyis az, mennyire tudunk más kultúrájú emberekkel együtt dolgozni.

Még sokszínűbbé válnak a munkahelyek, mert öt év múlva a dolgozók felét teszik ki majd az Y-generáció tagjai, de az idősebb generáció tagjai sem mennek nyugdíjba. „Teljesen természetessé válik, hogy a nyugdíjasok bedolgoznak projekt alapon, tanácsot adnak, mentorálnak a vállalatoknál” - magyarázta Kürti Tamás. Öt különböző demográfiai csoport dolgozik majd együtt. A sokszínűség együttműködést követel. Kürti Tamás kiemelte: a jövőben elfelejthetjük a munkaköri leírásokat, mert túlságosan rugalmatlanok lesznek és nem fogják lefedni a valóságot.

A jövő munkahelyének nem lesz fix szervezeti struktúrája, mert úgy nem tudná lereagálni a gyors változásokat, mert nem lesz értelme. A munkavállalónak nem lesz képzési terve, magának készíti egy életre szólóan. Hiszen online egyetemeket lehet végezni. Lapos, projekt és network alapú struktúra váltja fel a tradicionális felépítést. Elmosódnak a vállalatok közötti határok, mert együtt kell működniük, összefonódás. Exponenciálisan nő a szabadúszók, projekt alapon csatlakozók aránya. Több vállalatnak bedolgoznak majd a szakemberek a jövőben, ami együtt jár majd azzal is, hogy ezek a cégek esetlegesen versenytársai egymásnak, így az üzleti titoktartásra is megoldást kell majd találni. Ez a jövő egyik kihívása lesz.

A következő szakmák képviselői vannak bajban

Arról is írtunk már, hogy a cloud alapú rendszerek, az algoritmusok képesek helyettesíteni a hús vér munkavállalót. Ez elsősorban az adminisztratív, kevés kreativitással járó munkákra lesz jellemző, de a mappákban, aktákban, sőt, még az excel táblákban vezetett nyilvántartásoknak és rendszereknek is rövidesen teljesen búcsút inthetünk. Ám néhány éven belül nemcsak ezen munkakörökben válhat feleslegessé az emberi kéz.

A jövő dolgozói közé fog tartozni a robot, a szoftver, és az ember is. Robotokat fognak betanítani egy egyszerűbb munkakör elvégzésére.

A vezető nélküli autók, drónok, az idős embereket kiszolgáló, segítő robotok már léteznek és egyre nagyobb szerepet játszanak a jövő munkaerőpiacán. "Ezek jóvoltából számos szakma szűnik meg, iparág alakul át. A drónok megjelenésének például nem örülnek a nemzetközi szállítmányozási cégek, kamionsofőrök, taxisok, a 3D nyomtatás a játékiparban, szállítmányozásban, építőiparban, autóiparban okoz majd gyökeres átalakulást" - magyarázta a szakember. Ezen új technológiákkal néhány év múlva autót, játékot, építőipari elemeket is fogunk tudni nyomtatni és nem az autógyárak fogják tervezni az autókat, hanem különböző online közösségek. A munkáltatóknak, HR-eseknek jó hír, hogy a Big Data révén pedig akár a közösségi oldalakon megosztott tartalom kedveléséből kirajzolódó IQ alapján eldönthetik, megfelel-e az elvárásaiknak a jelölt, avagy sem.

Az előadás szerint felkapottak lesznek a robotvásárlási tanácsadók, távsebész robotok, utazási élménytervezők, vállalati káosz menedzserek, online temetkezési vállalkozók, virtuális szeméttakarítók, testrész tervezők. Ezzel párhuzamosan feleslegessé válik az újságírók, favágók, utaskísérők, postások, könyvtárosok, gyorséttermi szakácsok, adóügyintézők, taxi diszpécserek, földművesek, utazási ügynökök munkája.

Átalakulnak az elvárások is

A technológiai fejlődés a munkavállalók elvárásaira is jócskán kihat majd. Ha például a munkavállaló megszokott például egy bizonyos minőségű, felszereltségű telefont, elvárja majd, hogy a munkahelyén is legalább egy olyan szintűt biztosítsanak neki.

Nagyon fontos több szempontból is a jövő munkavállalójának a rugalmasság. Amely többek között a távmunkával valósítható meg. A rugalmasság alatt azonban nem csak ez érhető. A jövő munkahelyén természetes lesz a rugalmas munkaidő, projekt alapú munka, homing from work, vagyis az otthonról végzett munka, a kiszervezés, a szabadúszói lét. Már nem a masszázzsal, a jógával, sporttal lehet majd motiválni a dolgozókat, hanem szabadság biztosításával.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra?

A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk

Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában

Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk

Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni

A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk