kapubanner for mobile

Varga: a bérmegállapodás hatással volt a keresetek növekedésére

Nagyon komoly mértékben, 10 százalékkal nőttek a keresetek januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami mutatja, hogy a tavaly megkötött bérnövekedési és adócsökkentési megállapodásnak már januárban jelentős hatása volt - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.

Varga Mihály a statisztikai hivatal friss adataira reagálva hozzátette: a nettó keresetek már több mint 4 éve töretlenül nőnek.

Kitért arra is, hogy az alkalmazottak létszáma 102 ezerrel, ezen belül a versenyszférában 87 ezerrel emelkedett januárban az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű emelkedésre nem volt példa 2001, az adatszolgáltatás kezdete óta.

Örömteli, hogy az új munkahelyek elsősorban a versenyszférában jöttek létre, a közszféra létszáma csökkent - jegyezte meg. A kiskereskedelmi szektort érintő törvénymódosítási kezdeményezésről kérdésre válaszolva elmondta: még folynak a tárgyalások a szereplőkkel, nincsen döntés, nyitottak az új javaslatokra. A miniszter úgy vélte, április végéig van lehetőség döntéseket hozni az ügyben, hogy május elején a parlament elé lehessen terjeszteni a törvénymódosítást.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek