kapubanner for mobile

Vendéglátósok: Inkább kibírunk még néhány hetet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem éri meg az idő előtti nyitás még a teraszok esetében sem, mert a járvány tombol, és ha tömegek indulnak el a szolgáltatóhelyekre, megint súlyosbodhat a helyzet - véli a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke.

Kovács László szerint a bevételek helyett most a lakosság egészségügyi érdekeit kell szem előtt tartani. Még mindig nagyon magas a megbetegedések és az elhalálozások aránya, ezért egyelőre korai üzletnyitásokról beszélni.

Inkább kibírunk még néhány hetet annak érdekében, hogy ne legyenek az eddiginél is nagyobb veszteségeink az emberéletekben - mondta az elnök a Magyar Nemzetnek.

Szerinte az egészségügy további terhelését súlyosbítanák azzal, ha most követelnék az üzletek újraindulását. További önuralomra és kitartásra van szükség, mindazonáltal a válság nyomai mélyek, ezért Kovács László szerint
minden olyan területről hozzájárulást lehetne kérni, ahol nagyarányú többletbevétel jelentkezett tavaly - ilyen például az információtechnológia vagy a házhoz szállításhoz kapcsolódó kereskedelem és szolgáltatások. A beszedett forrásalapból támogathatnák a veszteséges ágazatok talpon maradását, újraindulását.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek