kapubanner for mobile

Vezetői gyorstalpaló az outplacementről

Emberséges elbocsátás címmel konzultációt indít a Lege Artis Felnőttképzési Akkreditációs Intézmény vezetőknek és HR szakembereknek - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

images

A munkaviszony megszüntetését bejelentő vezetők felkészültsége meghatározó a szervezeten belüli közhangulat és a létszámleépítés lélektani kontroll alatt tartása szempontjából. A konzultáció még azoknak a vezetőknek is segít, akik nem először találkoznak a létszámleépítés gazdasági, lélektani és szociális szempontból is összetett kérdésével. A fő cél, hogy ebben a nehéz lélektani helyzetben se az elbocsátást bejelentő, se az elbocsátásra kerülő dolgozó ne sérüljön.

A mai gazdasági helyzetben nagyon kevés leépítésre kényszerülő cég engedheti meg magának a gondoskodó elbocsátást. Ennek ellenére szükség van arra, hogy az elbocsátott dolgozó ne onnan tudja meg, hogy megszűnt munkahelye, hogy már nem tud belépni a céges levelezőrendszerbe - nyilatkozta Lovas Zsuzsa a Lege Artis Felnőttképzési Akkreditációs Intézmény szakmai vezetője. Ehhez természetesen az is kell, hogy a vállalatokon belül a HR szakemberek és vezetők megfelelően fel legyenek készítve az elbocsátó beszélgetésekre. Ahogy egy nagyvállalat ügyvezetője kérdezte egy konzultáció keretében: "Hogyan döntsek arról, kit küldjünk el a következő körben? Már elküldtük a rosszabban dolgozókat, a későket, a bérelt munkaerőt, de már olyanokat kell, akikkel együtt túlóráztunk éjszakba nyúlóan!"

A konzultáción résztvevők elsajátíthatják az elbocsátás emberségesebb kezelését, elbocsátott dolgozók érzelmeinek mederben tartását és segítséget tudnak nyújtani a munkahely megszűnésével járó veszteségérzet csökkentésében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek