Megjelent: 2 éve

Vigaszsör, Bravo-juttatás és elfogadó céges kultúra a Borsodi Sörgyárnál

Sokszínű és szerethető munkahelyet épít a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár, amely a pandémia ellenére tavaly növelte a létszámát. Vigaszsör a sikertelenül pályázó majdnem célba érőknek, vezetéstechnikai tréning a sales csapatnak, Bravo-juttatás a kiemelkedően teljesítőknek. Néhány érdekesség a vállalat életéből és az idei tervek Zsadányi-Nagy Zsanett HR igazgatótól.

Zsadányi-Nagy Zsanett, Borsodi Sörgyár Kft.-

Mit tart a legnagyobb eredménynek a tavalyi évben HR vezetőként?

 

Hat dolgot emelnék ki, a stabilitást, az emberek védelmét, a képzést és fejlesztést, az elismerés kultúrájának fejlesztését, a „vigaszsört” és a rendezvényeket.

Stabilitás

A stabilitást mutatja, hogy 2020-ban mind a 420 munkavállalónkat megtartottuk, és 2021-ben még növeltük is a létszámunkat. A fluktuáció a piaci átlag alatt maradt, ami pozitív üzenet volt a kollégák részéről.

Emberek védelme

Gyártó cég révén nem tudtuk a teljes állomány esetében az otthoni munkavégzést bevezetni. Ahol szükség volt a fizikai jelenlétre, átalakítottuk a munkakörnyezetet és a járványügyi előírásokhoz képest szigorúbb szabályokat vezettünk az egészség megőrzése miatt. Gyanú esetén azonnal tesztelünk, szükség esetén a családtagokat is, melyek költségét természetesen mi álljuk. Többször előfordult, hogy mi tartottunk otthon kollégákat a maximális biztonság érdekében, ebben az esetben állásidőt fizettünk a kollégáknak – így ők semmilyen hátrányba nem kerültek és a működésünket is biztostani tudtunk. Ahol a legkönnyebb volt az átállás, ott alig pár nap alatt hazaköltöztettük az irodát, az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközöket haza tudták vinni a kollégáink, hogy hatékonyan tudjanak otthonról dolgozni.

A pandémia kitörésétől kezdve szakember, pszichológus segítette a kollégák lelki egyensúlyának visszanyerését és fenntartását. Ez egy ingyenes támogatási rendszer volt, amit az embereink bizalmas keretek között tudtak igénybe venni. Ezt 2021-től kibővítettük és bevezettünk egy komplett Munkavállalói Támogatói Programot (EAP), melynek keretében a pszichológiai tanácsadáson kívül jogi és pénzügyi területen is várják a szakértők a kollégáink megkeresését.

A külső támogatás mellett igyekeztünk feldobni a mindennapokat és egy lelkes csapat munkájának köszönhetően elindítottunk egy belső online aktivitást, a Cheerst. Ennek az a célja, hogy a virtuális térben közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, és segítsünk az új kollégák integrációját és önfeledt pillanatokat tudjuk becsempészni a mindennapos munkavégzésbe.

Képzés, fejlesztés

Képzésben a tervezettnél szélesebb körű programot valósítottunk meg. Kiemelt figyelmet kaptak a tehetséges kollégákat és vezetőket lefedő fejlesztések. Egy újdonság került bele az idei évbe, a vezetéstechnikai képzés, hiszen az értékesítési csapat jelentős időt tölt az autóban, így szerettük volna, ha mindezt még biztonságosabban tudják kivitelezni, így több mint 130 főt tudtunk bevonni ebbe a lehetőségbe. Több, mint 50 különböző programot hoztunk el a kollégáknak, ami órában kifejezve 3500 tréninggel és képzéssel eltöltött órát jelentett 2021 során.

Elismerési kultúra fejlesztése

Egy 8 elemből álló elismerési lehetőség áll a kollégák és vezetők rendelkezésére, hogy minden egyes jó teljesítményt el tudjanak ismerni és meg tudják köszönni a kollégák munkáját. Az egyik új elem egy régiós jutalmazási forma (BRAVO), melyre bárki bárkit jelölhet és a felsővezetés dönti el, kik részesülnek anyagi elismerésben. Számokban kifejezve egy év alatt 100 jelölés érkezett, ebből pedig közel 40 esetben adtunk extra juttatást is. A korábbi évekhez képest pedig szignifikánsan megnőtt a kollégáktól és vezetőktől jövő elismerések száma.

Vigaszsör

Csak a 2021-es évet nézve a nyitott pozícióinkra több mint 5000 jelentkezés érkezett, így igazán nagy feladat volt kiválasztani a legmegfelelőbb kollégákat. Rengeteg olyan jelölttel találkoztunk, akiknek nem akartuk végleg elengedni a kezét, így bevezettük a „Vigaszsör” programot. Azokban az esetekben, ahol szerettünk volna szorosabb kapcsoltban maradni a nem kiválasztott jelölttel, egy, a termékeinkből álló csomagot juttattunk el nekik, amiben megköszöntük a kiválasztási folyamatban nyújtott munkájukat. A tavalyi évben 75 ilyen csomagot küldtünk ki.

Rendezvények

A tavalyi év második felében a körülmények lehetővé tették, hogy újra személyesen, nagyobb körben szervezzünk vállalati rendezvényeket kollégáinknak. Ezeket összekapcsoljuk a fenntarthatósági céljainkkal és a szeptemberi hónapot ennek dedikáljuk. 2021-ben is megrendezésre került a bőcsi gyár közelében kialakított közösségi téren hagyományos főzőversenyünk, ahol a saját főzőtudásuk megmérettetése mellett Szabi, a pékkel zsűriztethették kenyereiket a résztvevők. Ez a verseny nem csak a csapatépítésről szól: a környékbeli rászorulóknak több száz adag ételt juttattunk el a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen.  Továbbá minden évben igyekszünk a környékbeli közösségeinknek is visszaadni: a tavalyi évben a gyár mellett egy közösségi teret építettünk, teniszpályát építettünk, hogy a kollégák és a település lakossága is kikapcsolódhasson.

 

Mi jelentette a legnagyobb kihívást az ön számára?

 

Az elfogadás, rugalmasság és türelem.
Felismerni és beépíteni a mindennapokba, hogy nem tudunk mindent kontrollálni, vannak rajtunk kívül álló tényezők, amikre egészen egyszerűen nincs ráhatásunk. Nem tudjuk befolyásolni, hogyan alakulnak a megbetegedések, Covid hullámok, szabályozások. Sokkal több személyes jelentétet lehetővé tevő rendezvényt, aktivitást szerettünk volna szervezni, de ezeket újra kellett terveznünk, vagy teljesen át kellett alakítanunk. Mindez nagy alázatra, rugalmasságra, türelemre tanít mindenkit, ami nem mindig egyszerű.

 

Milyen tapasztalatot, tanulságot hoz magával 2022-re?

 

Az időszak nagy megerősítése volt, hogy a legtöbb irodai munkakör esetében személyes jelenlét nélkül is tudunk hatékonyan dolgozni, ami új alapokra fogja helyezni a jövőbeli munkavégzést is. Amiben biztosak vagyunk,rugalmas és emberközpontú gondolkodásra van továbbra is szükségünk és egyfajta hibrid működés fogja jellemezni az új modellt. Törekszünk az egészséges egyensúly megteremtésében, irodai és otthoni napok arányában.

Nagyon fontos visszaigazolás volt, hogy bízhatunk a kollégáinkban. Alapvető működési eleme a csapatnak, hogy tovább lát a saját feladatkörén és proaktívan támogat, segít, ahol szükséges.

A gyorsaság, alkalmazkodás és a helyes tanulságok levonása továbbra is alapvető eleme lesz a mindennapjainknak. Ennek hiányában nem tudunk versenyképesek lenni, aminek egyik kulcsa, hogy megfelelő értékrendű, gondolkodású és tapasztalatú vezetőkkel dolgozunk együtt, akik példát tudnak mutatni a teljes szervezet számára.

 

Mi az a három szakmai szó, ami az elmúlt évben leggyakrabban felmerült illetve meghatározhatják az új évet?

 

1. Értékközpontú és befogadó vezetés 2. Kommunikáció, transzparencia 3. Rugalmasság

 

Mit vár 2022-től? Milyen tendenciákat, folyamatokat lát, amik meghatározhatják a HR stratégiáját?

 

A HR továbbra is az üzlet szerves része marad. Ezután is olyan munkakörnyezet kialakításában és fenntartásában hiszünk, ahol minden munkavállaló biztos lehet abban, hogy meghallgatják és tiszteletben tartják őt. Ahol mindenki értékes, mindenkit megbecsülnek és mindenki biztonságban érezheti magát. Ahhoz, hogy első számú választássá váljunk a munkatársaink, a fogyasztóink és a partnereink számára, egy még befogadóbb kultúra kiépítésén dolgozunk, amely ösztönzi és támogatja munkavállalóink sokszínűségét. A sokszínűség és befogadás szellemiségében mindannyian felelősséget vállalunk a befogadás ösztönzéséért, a vállalatunkban jelen lévő egyéniségek felismeréséért és értékeléséért, valamint minden tőlünk telhetőt megteszünk a pozitív változások elősegítéséért. Többet között ezért is csatlakoztunk a tavalyi évben a HBLF Sokszínűségi Kartájához.

Tovább kell folytatunk a szerethető munkahely fenntartását. Folyamatosan beszélgetünk a csapatainkkal, visszajelzést kérünk tőlük, mivel elégedettek vagy min kellene változtatnunk – így valódi párbeszédek alakulnak ki és folyamatainkban a valós igényekre tudunk választ, megoldást nyújtani.

A munkaerőpiaci változások – leginkább a fizikai munkaerő esetében – szintén jelentős kihívások elé állítanak bennünket, amit befolyásolja a toborzási és employer branding stratégiánkat.

Mernünk kell kreatívnak lenni és új megoldásokat választani, hiszen amilyen gyorsan változik körülöttünk a világ és az üzleti környezet, nekünk is készen kell állnunk ezek integrálására.

A nyitóképen Zsadányi-Nagy Zsanett, a Borsodi Sörgyár Kft. HR igazgatója

Sorozatunk korábbi interjúi:

Tóth Zsuzsanna - Vodafone

Jagudits Ákos - Astotec Automotive

Dobos-Horváth Krisztina - SAP

Nagy Annamária - Unilever

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk