Szegedi Juli cikkei 12. oldal

13 éve Négy hónap alatt minden fiatalnak legyen állása - megvalósulhat az ifjúsági garancia?

Magyarországon 30 százalék körül van a 25 éven aluli munkanélküli fiatalok rátája, ami nem azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik fiatal állástalan, hanem azt, hogy akik a munkaerőpiacon vannak egyáltalán - tehát munkát keresnek -, azoknak harmada-negyede nem talál állást - mondta el Andor László. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős európai biztost arról kérdeztük, milyen feltétele, és mekkora esélye van az ifjúsági garancia megvalósulásának, azaz annak, hogy a jövőben legfeljebb négy hónapig legyen munkanélküli egy fiatal. Teljes cikk...


13 éve Szakszervezet: a szükséges rossz vagy a fejlődés záloga?

A hét elején mutatták be Budapesten azt a kétévente az Európai Bizottság által készített jelentést, melynek témája Európa munkaügyi kapcsolatai. A vaskos jelentés idén két, visszaesőben lévő országcsoportra fókuszált. A közös ezekben az országokban, hogy jellemzően háttérbe szorítják a szociális partnereket, érdekképviseleteket, ezért a fő feladat megerősíteni a szociális párbeszédet - ennek lehetőségeiről szólt a budapesti konferencia. Teljes cikk...


13 éve Szingli vagy családos - ki a jobb munkaerő?

Azt mondják, az egyedülálló azért jó munkaerő, mert nem nézi az óráját, hogy mikor rohanhat már fejvesztve a gyerekért, a családos meg azért, mert hatékonyan dolgozik, és jó szervező. Ezek puszta sztereotípiák: mindkettő kiváló kolléga lehet - hangsúlyozzák a szakemberek, akik segítségével körbejártuk a témát. Teljes cikk...


13 éve Menni vagy maradni - ez tényleg kérdés?

Napjaink aktuális témája a fiatalok elvándorlása, ezért a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) Ifjúsági tagozata konferenciát szervezett a migrációról, a fiatalok elvándorlási szokásairól. Milyen mértékben létezik egyáltalán ez a jelenség és vajon mi áll mögötte, milyen következményekkel jár? - a konferencia résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ. Teljes cikk...


/ujsagiro/32/szegedi-juli.html