Differenciáltan csökkennek a munkaadói járulékok

A jövő évi adórendszer már megkezdi a járulékrendszer átalakítását is, de azt a munkaadók terheinek differenciált csökkentésével teszi - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvényekre vonatkozó javaslat expozéjában kedden a parlamentben.

Példaként említette a miniszter a szülés után munkába visszatért anyákat, akik után a munkaadói járulék 24 százalék helyett 20 százalék lesz. Akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek, azok után egyáltalán nem kell járulékot fizetniük a munkaadóknak, akik pedig a központi államigazgatási bürokráciából távoznak, azok után egy évig 50 százalékos lesz a kedvezmény, vagyis a munkaadók csak 12 százalékos járulékot fizetnek majd - ismretette.

Az országban olyan szabad vállalkozási zónákat alakít ki a kormány, amelyekben a hátrányos területen élők kapnak munkát - folytatta.

A forgalmi adó kapcsán a miniszter azt mondta, hogy öt áfa-kulcsra lenne szükség, de ezt az EU nem engedi, azért Magyarországon az általános kulcs 25-ről 27 százalékra emelkedik jövőre. Cél a forgalom adóztatása, a családi jövedelmek helyett - hangsúlyozta Matolcsy György.

Kitért arra, hogy jövőre nagyságrenddel növekszik az adóhatóság által beszedett adó. A kereskedelemben végzett szúrópróbaszerű ellenőrzések szavai szerint azt mutatják, hogy évi 500-600 milliárd forint áfát, fogyasztási és jövedéki adót nem fizetnek be.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk

Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba

A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk