kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Túl alacsony bérigényt adtam meg. Mit tehetek?

Szeretnék Borsod megyéből Budapestre költözni. Elküldtem az önéletrajzomat több helyre is. Az egyik megpályázott helyről felkerestek telefonon. A beszélgetés során rákérdeztek a bérigényemre, egy borsod megyei átlagot mondtam de alapos utána járás után rájöttem hogy ez Budapesti viszonylatban nagyon kevés. Mi a teendő ilyenkor, valamint mennyibe érint hátrányosan az állás betöltésénél, vagy az esetléeges béremnél amennyiben felvesznek?

images

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Ha már elhangzott egy bérigény, azon a következő találkozásig semmiképpen nem érdemes módosítani (pl. betelefonálással). Ha személyes interjúra kerül sor, nyugodtan fel lehet vetni, hogy a korábbi bérigény a borsodi átlagbér alapján lett kalkulálva, mint minimum igény, de az optimális egy ennél magasabb (megnevezett) összeg lenne.

A racionális hozzáállású munkáltató egyébként nem vesz fel valakit jóval alacsonyabb bérrel annál, mint amit a kollégák keresnek hasonló pozícióban, hiszen ez hamar kiderül, és a bérfeszültség már középtávon is problémát okoz a munkatárs motivációjában. Így az alacsony bérigény ellenére is vélhetően az adott munkahelyen adott típusú munkakörben megszokott bérhez hasonló, esetleg annál egy kicsit alacsonyabb bérajánlat várható a munkáltatótól.

A legtisztább és legcélravezetőbb viselkedésnek ebben a helyzetben a személyes interjú megvárása és a bérigénnyel kapcsolatos fenti álláspont őszinte kommunikálása tűnik.

Aki válaszol:

HR szakértő - Sipos Sándor HR szakértő - Sipos Sándor

HR szakember, tréner, munka- és szervezetpszichológus, a Onestep tulajdonosa. 12 évig dolgozott multinacionális környezetben HR szakemberként, illetve vezetőként. Eddigi pályája során a HR legkülönbözőbb területein teremtett értéket.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért veszik le az álláshirdetéseket, ha nincs még betöltve egy pozíció?

Érettségizett általános vegyész a végzettségem. 15 évet dolgoztam "Gyógyszeralapanyag gyártó" munkakörben fekete és tiszta térben az egyik nagy... Teljes cikk

Hol végezzek iskolát, hogy HR-es lehessek?

Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként... Teljes cikk

Hogyan tüntessem el a lyukakat az önéletrajzomból?

2016 végén ért véget a legutóbbi munkaviszonyom, és előreláthatólag 1 éves lyuk tátong majd az önéletrajzomban, míg nem volt munkám. A... Teljes cikk