kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ártalmas a rövid munkaidő

A rövidebb munkaidő árthat az egészségnek és még a belső feszültségszintet is emelheti - állítják dél-koreai kutatók a The Daily Telegraph című brit lap jelentése szerint. A kutatás szerint akinek több lett a szabadideje, az nem pihenésre, hanem házimunkára fordította azt.

images

Dél-Koreában 2004-ben tértek át a szabadszombatos munkahétre 44-ről 40-re csökkentve a heti munkaórák számát. A cél az életszínvonal emelése, az ország szabadidős programokkal szolgáló szektorának élénkítése, a túl hosszú munkaidő miatti alacsony termelékenység és a sok üzemi baleset száműzése volt.

A szöuli Korea Egyetem tanulmánya szerint a kurtább munkahét gyakran azzal jár, hogy ugyanazokat a feladatokat rövidebb idő alatt kell elvégezni, a több szabadidő ugyanakkor - főleg a nők esetében - azt eredményezi, hogy több időt fordítanak házimunkára és gyereknevelésre. Hiába több a dolgozók szabadideje, ez nemigen jár nagyobb munkahelyi és magánéleti elégedettséggel, mert a mérleg másik serpenyőjét tekintve nőtt a megkövetelt munkaintenzitás, több vállalat pedig kurtított az éves szabadságon, így ellensúlyozva a szabad szombatok miatti munkakiesést.

Egészségtükör
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk