100 százalékos béremelést követel az ellenzék az egészségügyi dolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ellenzék többek között a családok, a munkahelyüket elvesztők fokozott védelmét is követeli a kormánytól.
Facebookon tették közzé közös álláspontjukat a magyar ellenzéki pártok a koronavírus-járvány kapcsán.
„Közös érdekünk, hogy megfékezzük Magyarországon a koronavírus-járványt. Az Orbán-kormány eddigi intézkedései nem szolgálják megfelelően a magyar emberek – különösen a frontvonalban hősies munkát végzők és az állásukat elvesztő dolgozók – érdekeit” – írják. A koronavírus-törvény kapcsán követelik, hogy az csak korlátozott időre vonatkozzon, követelik továbbá:
– az egészségügyi dolgozók százszázalékos béremelését;
– a szociális juttatások emelését;
– a családok, a munkahelyüket elvesztők, az idősek és a nyugdíjasok fokozott védelmét;
– a munkahelyek megtartását, a kis- és középvállalkozások megsegítését.
A közlemény szerint ezek az intézkedések szolgálnák a magyar emberek védelmét és Magyarország érdekeit a veszélyhelyzetben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?