kapubanner for mobile

110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint kedden a helyszínen.

110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A tárcavezető a Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy a magyar fémipari vállalat 2,1 milliárd forint értékben bővítette a gyártási kapacitását a kormány 600 millió forint összegű támogatásával, ami száztíz új munkahely létrehozásához járul hozzá.

Beszédében jó példának nevezte a Rév-Bíró-Vart Metal Zrt.-t arra, hogy a hazai tulajdonú cégek hogyan profitálhatnak a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi beruházásaiból, ugyanis fontos alkatrészeket szállít a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító ZF-nek.

Azért is van nagy jelentősége ennek a beruházásnak, mert a magyar gazdaság teljesítményét az export nagymértékben meghatározza. És itt az önök beruházása nyomán Németországba, Brazíliába és Kínába is fognak termékeket szállítani

- fogalmazott.

Valamint rámutatott, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye az elmúlt években a duplájára tudta emelni az ipari termelését, amelynek értéke tavaly már 2600 milliárd forint volt, miközben a munkanélküliség 40 százalékkal csökkent.

És a szavai szerint ehhez az is hozzájárult, hogy Mezőtúron és környékén a kormány 19 vállalattal kötött támogatási megállapodást, aminek nyomán 62 milliárd forintnyi értékben valósultak meg beruházások, összesen háromezer munkahelyet betonbiztossá téve.

Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.

MTI

  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat

A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk

9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár

A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk

110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk