kapubanner for mobile

1600 dolgozót küld el a Siemens Németországban

A német technológiai konszern nyeresége a harmadik negyedévben - az előző évi azonos időszakhoz képest - jó egyötöddel, 1,67 milliárd euróra csökkent.

A Siemens jelentése szerint az üzleti forgalom 4 százalékkal, 18,35 milliárd euróra esett vissza. A beérkező rendelések volumene 28 százalékkal csökkent, 17,16 milliárd euróra.

A konszern közölte azt is, hogy Németországban 1600 munkahelyet szűntet meg. A cég azonban továbbra is azzal számol, hogy a 2008/2009-es folyó üzleti évben legalább 6,6 milliárd euró összegű nyereségre tesz szert három úgynevezett "magágazatában": az ipar, az energia és a gyógyászati technika területén - írja a Die Presse nyomán a Világgazdaság Online.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek