176 milliós beruházás Balassagyarmaton
A szerelőcsarnok bővítésével és gépbeszerzéssel 176 millió forintos beruházás valósult meg a balassagyarmati Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft.-nél, a fejlesztéssel hat új munkahelyet hoztak létre - tájékoztatta Kovács Adrienn, a cég értékesítő munkatársa csütörtökön az MTI-t.
Kovács Adrienn elmondta: az Új Széchenyi Terv Telephelyfejlesztés című pályázatán nyert 87,4 millió forintos uniós támogatást saját forrással egészítették ki. A cég központi telephelyén, a Balassagyarmati Ipari Parkban bővítették a telephelyet, így az összeszerelő csarnok alapterülete majdnem háromszorosára, a hegesztő műhelyé duplájára növekedett - tette hozzá.
Az egyedi célgépek és gyártósorok tervezésével és gyártásával foglalkozó kft.-nél beszereztek és üzembe állítottak egy CNC forgácsoló gépet, egy CNC esztergagépet és egy CNC megmunkáló központot is. Az 1995-ben alakult Delta-Tech Kft. 38 embert foglalkoztatott, és újabb hat embernek adott munkalehetőséget a fejlesztéssel.
A társaság 2011. évi értékesítésének nettó árbevétele 1 milliárd 360 millió forint, múlt évi mérleg szerinti eredménye 244,7 millió forint volt.
A kft. számos iparág számára dolgozik, a tavalyi évben munkáik 79 százaléka fűződött az autóiparhoz, meghatározó volt még az elektronikai és a vegyipar területe. Nagyrészt, 60-70 százalékban magyar cégek a megrendelőik, szállítanak Brazíliába, Kínába, Mexikóba, Japánba, Ausztriába, Szlovákiába, Franciaországba, Oroszországba és Ukrajnába is.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek