2010 előtt változhat a gyes kifizetése
Még ebben a kormányzati ciklusban változhat a gyes rendszere - értesült a Népszava. A módosítás értelmében két év alatt kifizetnék a három évre járó pénzt.
A gyes intézménye még ebben a kormányzati ciklusban megváltozhat - tudta meg a Népszava. Bár konkrét terv még nincs, az egyik elképzelés szerint az eddig három évig járó pénzt két év alatt is ki lehet kérni. A lap úgy tudja, a kidolgozás a szociális minisztérium kezében van, de a tárcánál egyelőre konkrétumokat nem árulnak el. A tárca sajtótitkársága úgy fogalmazott: a családtámogatási ellátások változtatását csak komplexen lehet kezelni. A minisztérium szakértői jelenleg is vizsgálják a különböző felvetéseket, javaslatokat. A jelenlegi - nagy többség által elfogadott - rendszert csak széles társadalmi konszenzus mellett lehet módosítani.
Ami biztos: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kiáll a változtatás mellett, kijelentette, hogy szükség van rá, őrizni kell ugyan a gyes értékét, de több bölcsődére és óvodára van szükség, és szabadabbá kell tenni a támogatások igénybevételét.
Bár egy több évtizede működő rendszerről van szó, az érintettek többsége is egyetért a javaslattal. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint a kismamák 69 százaléka támogatná a módosítást, az összes megkérdezett 60 százaléka helyesli a tervet. Ugyanakkor a válaszadók többsége szerint nem növelné a gyermekvállalási kedvet és a kisgyerekes anyák munkába állását sem befolyásolná.
Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója másképp látja, szerinte jelentősen segíthetné a nők foglalkoztatását. Jól előkészítve, de minél előbb meg kellene lépni a változtatást. Úgy látja, nagyon sok az otthon tölthető három év, ennyi idő alatt elévül a tudás. Arra a kérdésre, hogy mi lenne a helyes megoldás, lecsökkenteni két évre a gyes időszakát, vagy másfajta, esetleg rugalmas visszatérést biztosítani a munkaerőpiacra, nem tudott konkrét választ adni. Azt azonban megjegyezte, a tervekből egyértelműen az látszik, hogy a kormány nem spórolni akar, hanem a nők foglalkoztatását segítené a döntéssel.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?