21-en már haza is jönnének?
A 444 úgy tudja 21 komoly érdeklődő van a "Gyere haza fiatal!" nevű kormányprogram iránt, melynek az lenne a célja, hogy hazacsábítsa külföldről az ott dolgozó fiatalokat.
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár korábban 40 ezer regisztrálóról beszélt a Facebookon, amely számról aztán kiderült, hogy az közösségi oldal elérését jelentette, csak 800 körüli valódi regisztráció született.
A regisztrálók száma már csak azért is megtévesztő, mert ahhoz is be kell jelentkezni, hogy a programról szóló alapinformációkhoz hozzájusson az érdeklődő. A program első fázisára, 50 ember hazahozatalára 100 millió forintot szántak.
A lap úgy tudja 21-en töltöttek fel minden szükséges anyagot magukról, illetve vettek részt a Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. interjúján. Az OFA a cikkre reagálva közölte, hogy már vannak, akik sikeresen el is helyezkedtek magyarországi munkáltatóknál. Az OFA egyébként azt állítja, hogy már 900 regisztrált van, 54 emberrel vették fel a kapcsolatot, és ebből jelenleg 31 embert közvetítenek a cégekhez.
444.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek