kapubanner for mobile

40 százalékos bércsökkentés a Deutsche Telekomnál

A vezető európai távközlési szolgáltatónak a Deutsche Telekomnak az új részlegében (T-Service) többek bére még a korábbi 60 százalékát sem éri majd el.

A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő technikaiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg, ezzel kerülne az itteni javadalmazás a T-Mobile és a T-Punkt szolgáltatói részlegeknél adottal nagyjából egy szintre. Másrészt - indokolja a vezetés - csak így maradnak versenyképesek más szolgáltatókkal.

Március eleje óta élesedik a konfliktus a ver.di szakszervezeti szövetség és az akkortájt újabb átalakításokat bejelentő német Deutsche Telekom (DT) között. A ver.di szerint az átalakítási tervek több területen a szegénységi küszöbhöz közelítenék a béreket a DT-nél - jelentette ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatában a ver.di szövetségi vezetője, aki a DT felügyelőtanácsának is tagja.

René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, még a korábban vázolt elképzelések szerint.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek