A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Tóth Zsuzsa, Magyar Telekom
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMásfél évvel ezelőtt érkezett a Magyar Telekomhoz, 150 fős HR csapatot irányít az 5500 fős szervezetben. Tóth Zsuzsa első alkalommal került fel a HR Portál befolyásos HR vezetők toplistájára. Elmondta, hogy a vállalatnál egy év alatt 8 százalékponttal nőtt a munkavállalói elégedettség, skill alapú szervezetet építenek, tudatosan képzik munkavállalóikat az AI használatára. Úgy látja, kritikus HR vezetői képesség az újító szemlélet.
A HR Portál június 5-én közölte listáját A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőről. Ez 2022 óta a harmadik ilyen összeállításunk. A nyitócikk után a HR vezetőket interjúkban is bemutatjuk. Először került fel a listánkra Tóth Zsuzsa, aki 2024. márciusa óta a Magyar Telekom humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. 150 fős HR csapatot irányít az 5500 fős szervezetben. A listánkon többször is szereplő Friedl Zsuzsannától vette át a stafétabotot, aki nemzetközi kinevezést kapott a német anyacégnél. Tóth Zsuzsa 2016-tól a CIB Bank HR igazgatójaként felelt valamennyi HR funkcióért, továbbá a projektmenedzsment és a folyamatszervezés koordinációjáért. Előzőleg majd 10 évig a McKinsey tanácsadó cégnél támogatott nagyvállalatokat több országban üzleti tanácsadóként stratégiájuk, folyamataik és szervezetük fejlesztésében. Irányításával számos HR témájú projekt valósult meg.
Milyen eredményre a legbüszkébb az utóbbi egy évben HR vezetői munkájából?
Másfél éve érkeztem a Magyar Telekom Chief People Officer pozíciójába, ahol az egyik legfontosabb első lépés az volt, hogy a saját csapatommal egy közös stratégiai cél mentén dolgozzunk, legyen egy erős elköteleződés. Így sok időt töltöttünk azzal a direkt riporti körömmel, hogy arról egyeztettünk, milyen HR-t szeretnénk működtetni 3-5 év múlva, és ehhez mire van szükség. Ezen túlmenően is sokat dolgoztam azon, hogy egy minél összetartóbb csapat legyünk.
Mindemellett nagyon tudatosan foglalkozunk a Telekomos közösségépítéssel és kultúrafejlesztéssel. Büszke vagyok arra, hogy nyolc százalékponttal nőtt a munkatársi elkötelezettségi mutatónk az elmúlt egy évben, amely fontos stratégiai cél és egy jó tükör. Ez összhangban van a külső megítéléssel, hiszen a PwC és a Randstad felmérésében is elnyertük a legvonzóbb munkahely díjat a telekommunikációs szektorban.
Milyen kritikus tulajdonságokkal vagy készségekkel kell rendelkezniük a HR vezetőknek a mai, gyorsan változó üzleti környezetben?
Alapvetőnek tartom, hogy HR vezetőként és HR-esként értsük az üzlet működését, és valódi együtt-gondolkodó partnerei tudjunk lenni az üzleti vezetőknek. Én magam is üzleti háttérrel rendelkezem, így ezt hozom magammal. Továbbá, felhatalmazó vezetői szemlélettel lehet a legtöbbet kihozni a csapatból, és a Telekom kultúrájához is ez a megközelítés passzol. Ezen kívül elengedhetetlen a változásokra való nyitottság és az újító szemlélet.
Milyen szervezeti kihívás merült fel az elmúlt egy évben, amit azonnal kellett kezelni?
Elképesztő tempóban robbant be az AI fejlődése, és mivel digitális szolgáltatóként és a vállalati ügyfelek felé AI megoldásokat is nyújtó cégként nekünk élen kell ebben járnunk, így alapvető fontosságú volt, hogy nagyon gyorsan biztosítsuk az AI fejlesztéshez és használathoz szükséges kompetenciát a szervezetben. Ezért egyrészta teljes munkatársi kör számára kidolgoztunk többféle képzési programot AI és data témában, hogy mindannyian minél tudatosabb felhasználóvá váljunk, másrészt az AI fejlesztéseken dolgozó kollégáknak specifikus, mélyreható képzéseket biztosítunk, és kívülről is hoztunk be új kompetenciát a szervezetbe.
Hogyan reagál cégük a munkavállalói igényekre: például a hibrid munkavégzésre vagy vezettek-e be új juttatási elemeket?
Bízunk a kollégáinkban, felhatalmazzuk őket, és tiszteljük a határaikat. Ezen meggyőződés mentén egy rugalmas megközelítést alkalmazunk, és támogatjuk a részben otthoni munkavégzést azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges, odafigyelve arra, hogy a kiemelkedően erős és értékes Magenta közösség és szervezeti kultúra fennmaradjon.
Széles juttatási csomagunkban új elem a komplett egészségbiztosítás, átfogó stratégiai fókuszba helyeztük a mentális és fizikai egészséget, ami segít a reziliencia erősítésében, ez elengedhetetlen az extrém gyorsan változó technológiai és üzleti környezetben. Igyekszünk gondoskodni a munkatársainkról azért, hogy ők jól gondoskodjanak az ügyfeleinkről.
Miben szeretne fejlődni a következő időszakban és fejleszteni a HR szervezetét?
Alapvető fontosságú, hogy HR-en is legyen egy erős digitális tudás, egy tudatos adatvezérelt megközelítés és jól tudjuk használni az AI megoldásokat. Ebben én magam is igyekszem fejlődni, és a csapatom kompetenciáit is szeretném erősíteni. Valamint szeretném még tovább erősíteni a HR csapat üzleti értését és átfogó, stratégiai szemléletét.
Használja-e Ön vagy HR szervezete az AI-t? Miben, milyen eredménnyel? Hol lát ebben esélyt vagy kihívást?
Már több mint egy éve működik az AI alapú HR Chatbot-unk, amely a kollégák HR kérdéseit válaszolja meg. Kísérletezünk jelenleg fluktuációs predikciós AI megoldással, valamint bevezetés alatt van egy AI megoldást magába foglaló toborzási és skill management rendszer. Folyamatosan keressük a lehetőségeket egyéni és szervezeti szinten is, hogy hol tudunk hasznos AI megoldásokat alkalmazni. Nyitottak és bátrak vagyunk, de ehhez igyekszünk tudással is felvértezni minden Telekomos kollégát, így nagy hangsúlyt helyezünk az AI és data témájú képzésre, minden munkakörben.
Mit tesz azért, hogy a vállalata jövőálló szervezet legyen?
Egy átfogó kezdeményezés keretében folyamatban van, hogy azonosítsuk, milyen új skill-ekre lesz szükség a szervezetben a közeljövőben, és akciótervet teszünk le arra, hogy ezeket a készségeket hogyan tudjuk biztosítani. Egy skill alapú szervezetet építünk, amely a szükséges készségek folyamatos felülvizsgálatával, rugalmas erőforrásallokációval és folyamatos fejlesztéssel flexibilis és alkalmazkodóképes tud lenni.
Sorozatunk korábbi interjúi (időrendben):
Zahari József, E.ON Hungária Csoport
Erdei Katalin, Richter Gedeon Nyrt.
Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt.
A nyitóképen Tóth Zsuzsa
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?