kapubanner for mobile

72 óra kompromisszum nélkül - hamarosan indul

Szerda 16 óráig jelentkezhetnek azok a vállalkozó szellemű fiatalok, akik vállalják, hogy 72 órán keresztül részt vesznek egy közhasznú küldetésben, melyben önkéntesként tehetnek az idősekért, fogyatékossággal élőkért, a környezetért vagy a hajléktalanokért, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda hazánkban 2010. október 15. és 17. között harmadik alkalommal rendezi meg azt a 72 órás programsorozatot, amely Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért. A "72 óra kompromisszum nélkül" című program elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének teret és széleskörű nyilvánosságot biztosítson, láthatóvá téve az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát, növelje annak elismertségét és rámutasson, mire képesek a fiatalok, ha összefognak. Fontos célja mindemellett lehetőséget kínálni a résztvevők számára, hogy a hitükből fakadó szolgálatukat életszerű módon, országos és ökumenikus dimenzióban végezhessék és olyan fiatalokat is bevonjon, akik még nem voltak önkéntesek; karitatív, önkéntes munkában még nem vettek részt, írják sajtóanyagukban.

Az akciósorozat keretében országszerte fiatalok csoportjai három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív vagy fejlesztő, építő tevékenységeket számos helyszínen, a legkülönbözőbb módon segítve a rászoruló embereken és környezetükön. Az önkéntesek az időseket ellátó szociális intézményekben végzett munka mellett így többek között játszóterek felújításában, erdőtakarításban, ételosztásban vehetnek részt.

A 2002-ben Németországban, Svájcban és Ausztriában indított kezdeményezéshez idén hazánk mellett Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Szlovákia is csatlakozik. Több helyszínen országhatárokon átívelő közös projektek valósulnak majd meg. A hazánkban kétévente megrendezésre kerülő projektben 2008-ban országszerte 18 megyében, 72 városban, összesen 2300 fiatal végzett el 220 speciális feladatot. A vállalkozó szellemű fiatalok száma eddig minden alkalommal meghaladta a korábbi résztvevők számát, ezért a szervezők idén már több ezer fiatal részvételére számítanak, akik több mint 400 saját projektet valósítanak majd meg a civil ifjúsági szervezetekkel való összefogás eredményeként, összességében 210 000 munkaórát teljesítve. Az idei rendezvény fővédnöke Sólyom László volt köztársasági elnök.

Napjainkban rendkívül fontos a társadalmi szolidaritás megerősítése. A projekt jól szolgálja azt a törekvést, melynek célja az idősekről, fogyatékossággal élőkről, a családokról vagy a szociálisan nehéz helyzetben élőkről kialakult kép megváltoztatása. Fontos, hogy a fiatalok személyes tapasztalatokat szerezzenek e társadalmi csoportok mindennapjairól, nehézségeiről, örömeiről. A "szolidaritás nagyköveteként" ezért indította útnak az államtitkárság Orsós Zsolt vak paralimpikont, hogy az országot járva mind több iskolába látogasson el és a diákokkal elbeszélgetve megmutassa, a fogyatékossággal élők integrálása tartalmasabbá teszi a közösségek életét. A tárca ezért szeretné mind több településre eljuttatni a "Kontraszt" kiállítást, alternatívát mutatva az önpusztító életmóddal szemben és ezért áll most az Ökumenikus Ifjúsági Iroda kezdeményezése mellé is.

Friss információkért keresse fel az akciósorozat honlapját: www.72ora.hu
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk