kapubanner for mobile

750 dolgozóval kezdte meg működését Kósa Erika új cége

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nemzetközi szinten mintegy 750 munkatárssal kezdte meg működését a Consequit Csoport. A vállalat még csak egy hete kapta meg a PSZÁF-engedélyt, de az első budapesti pénzügyi szemináriumon már több mint 400 ember vett részt.

A hétvégén tartotta első, munkatársak számára indított belső képzését a Consequit Zrt. A képzésen 420 ember vett részt, - ebből 190-en új jelentkezők, nem dolgoztak korábban hasonló területen - ők a vállalat tanácsadóiként már el is kezdhetik a munkát. A Consequit a múlt héten több biztosítóval megkötötte a stratégiai megállapodást. A tanácsadók már értékesítik a Solar Gold, az Uniqua és a CIG Pannónia által kifejezetten a Consequit számára fejlesztett termékeket.

A Consequit Csoport szlovák tagja - amely ugyancsak biztosításközvetítéssel foglakozik többes ügynökként - jelenleg mintegy 300 főből álló tanácsadói hálózattal rendelkezik. Így nemzetközi szinten már 750 tanácsadó tartozik a Consequit Csoporthoz, amely 11 irodával kezdte meg a működést.

Mint Kósa Erika, a Consequit Csoport alapító elnöke elmondta,
"jövő év végére 800-1000 fős tanácsadói hálózatot terveznek kialakítani.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek