900 munkavállalót vesz át a SPAR más szektorokból
Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a SPAR az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A cég kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.
„Ebben a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára, hogy minél többen álláslehetőséghez juthassanak és munkahellyel rendelkezzenek. A SPAR értékteremtő vállalatként küldetésének tekinti, hogy azonnali segítséget nyújt a munkalehetőségek biztosításával azon honfitársaink számára, akik állásukat vesztették a világjárvány miatt” - mondta Maczelka Márk, kommunikációs vezető.
Március 16-30. között csaknem 900 új munkavállalót vett fel a cég. A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy először a vendéglátás és az idegenforgalom területét érte el a válság, mert ebből a szektorból igazoltak át a kiskereskedelembe a legtöbben.
A kereskedelmi vállalat a karrier oldalán folyamatosan publikálja álláshirdetéseit, amelyek nem csak országszerte az áruházakban, de a logisztikai központban, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban, illetve a szintén bicskei adminisztrációs központban is kínálnak pozíciókat. A SPAR nemrég jelentette be, hogy a rendkívüli helyzetben minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat számol el az áruházakban, a logisztikai területen és az élelmiszertermelési területen dolgozó munkavállalói részére, amit a havi bérrel együtt utal a bankszámlákra. A 65 éves és idősebb munkavállalóit a vállalat pedig felmentette a munkavégzés alól, beleértve azokat is, akik idén töltik be 65. évüket. Az egészség megóvása miatt hozott intézkedés idejére a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő díjazás illeti meg a munkavégzés alól ideiglenesen felmentett munkatársakat.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek