kapubanner for mobile

A bankár, aki visszautalta fizetését

Visszautalta a banknak 2012-es jövedelme egy részét, kétmillió eurót Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója - írta kedden egy osztrák napilap.

A bécsi székhelyű nemzetközi bankcsoport vezetőjének jövedelme 2012-ben prémiumokkal együtt 4,9 millió eurót tett ki - írta a Der Standard. Stepic a munkatársainak írt levelében úgy fogalmazott, fizetése "túl magas", és nem egyezik "egyéni felfogásával és a bankcsoport alapvető értékrendjével". A bankár nemrégiben kétmillió eurót visszautalt az RBI-nek, mint írta, "erkölcsi kötelezettségből és a vállalaton belüli szigorú takarékossági intézkedésekhez való hozzájárulásként". A bankszakember közlése szerint egy részvényopciós program és a kiemelkedően jó 2011-es év alapján kiutalt prémiumok emelték meg a fizetését.

Sajtóértesülések szerint előzőleg a bankon belül zúgolódást váltott ki Stepic 4,9 milliós keresete, már csak azért is, mert a 2009-ben kapott 1,75 milliárd eurós állami tőketámogatást még nem fizette vissza a pénzintézet.

Az RBI szerdán nyilvánosságra hozandó éves jelentésében - amelyben egy osztrák törvény alapján most először a bankvezetők javadalmazását is részletesen feltüntetik - még az eredeti összeg szerepel majd. A visszautalt összeget a 2013-as mérlegben, a "rendkívüli bevételek" között könyvelik majd el. Az RBI igazgatóságának együttes jövedelme 11,8 millió euró volt tavaly a Der Standard szerint, 43 százalékkal magasabb, mint 2011-ben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk