kapubanner for mobile

Ez jól jön majd, ha nem lesz elég a nyugdíj

A biztosítóknál kezelt adókedvezményes nyugdíjbiztosítási szerződésállomány az év végére elérheti a 480 ezres szintet, miután a következő hetekben jelentősen növekszik majd a szerződést kötők száma az év végéig befizetett összegek után megszerezhető idei adójóváírások miatt - közölte Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján az idei második negyedév végén 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

A nyugdíjbiztosítások egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. A maximális visszatérítés lehetőségét azonban a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki. Tavaly év végén 447 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre megközelítően 127 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 283 ezer forintot jelent, ami átlagosan 57 ezer forintos adóvisszatérítéshez juttatta a biztosítottakat - írják a közleményben.

A szövetség kiemelte, Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik, 2018-ban még csupán 285 ezer kedvezményes szerződést kezeltek a biztosítók, az idei év végére várható 480 ezres állomány tehát öt év alatt közel 70 százalékos növekedést jelent majd. Tíz év alatt jutott el a piac a fejlődésének arra a szintjére, hogy a 4,8-4,9 milliós aktív korú népességnek immár tíz százaléka rendelkezzen nyugdíjbiztosítással.

A népszerűség növekedésének oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán - hívták fel a figyelmet.

A szövetség ismerteti, hogy Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfolióhoz.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk