kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A brit vállalatvezetők az üzleti környezet romlására számítanak

A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít a hétfőn közzétett legfrissebb felmérés szerint - írja az MTI.

Az Ipsos MORI közvélemény- és piackutató cég által a Financial Times című londoni üzleti napilap számára elvégzett vizsgálat az 500 legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 114-re terjedt ki. A reprezentatív mintában szereplő vállalatvezetők 58 százaléka mondta azt, hogy a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás eredménye máris negatív hatást gyakorol cégének üzletmenetére.

A hétfőn ismertetett Ipsos MORI-felmérés szerint a negatív hatásokról beszámoló cégvezetők elsősorban attól tartanak, hogy vállalatuk elveszíti versenyképességét az európai riválisokkal szemben, ha az Egyesült Királyságnak nem lesz hozzáférése az egységes EU-piachoz, és emiatt vámakadályok emelkednek az EU-gazdaságokba irányuló brit export elé.

A felmérésbe bevont nagyvállalati vezetők kétharmada számol azzal, hogy cégének üzleti környezete még tovább romlik a következő tizenkét hónapban, és mindössze 13 százalék reménykedik javulásban.

Az igazgatók fele nem bízik abban, hogy a brit kormánynak sikerül a brit vállalati szektor számára a lehetséges legjobb megállapodást elérnie az EU-val folytatandó kilépési tárgyalásokon, és a megkérdezett nagyvállalati vezetők tíz százaléka azt tervezi, hogy cégét más országba telepíti át.

Az utóbbi időszakban más hasonló felmérések is a brit vállalati szektor borúlátását jelezték.

A Deloitte üzleti tanácsadó cég legutóbbi negyedéves vizsgálatában 119 brit nagyvállalat pénzügyi igazgatóit kérdezte arról, hogy véleményük szerint milyen hatással lesz vállalatuk működésére Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.

A válaszadók 27 százaléka cége 2017-es kilátásait még kedvezően ítélte meg, 66 százalékuk azonban attól tart, hogy a brit EU-tagság megszűnése hosszabb időtávlatban már negatív hatást gyakorol vállalatának üzleti környezetére.

A vizsgálatba bevont pénzügyi vezetőknek csak a 21 százaléka mondta azt, hogy a mostani időszakot megfelelőnek tartja nagyobb vállalatgazdasági kockázatok vállalására. Ez messze a hosszabb távú átlag alatti arány: a Deloitte kimutatása szerint a brit vállalati szektor kockázatvállalási hajlama csak a 2008-2009-es pénzügyi válság idején volt gyengébb, mint most.

A Deloitte a vállalatvezetőket megkérte arra is, hogy egy nullától 100-ig terjedő skálán jelöljék be, mekkora kockázatnak tartják a Brexitet. A brit EU-tagság megszűnésének átlagos kockázati értékelése 62 volt, messze a legmagasabb az összes választható kockázati tényező közül.


Nem maradnak bent az egységes belső piacon


A referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

Theresa May brit miniszterelnök a kormány Brexit-tárgyalási stratégiájának részleteit ismertetve nemrégiben bejelentette, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani tagságát az Európai Unió egységes belső piacán sem, mert ha érvényesítené az ehhez szükséges feltételeket, az olyan lenne, "mintha ki sem lépett volna az Európai Unióból".

MTI
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól

Az Európai Unióban a 15-29 éves fiatalok 5,8 százaléka él súlyos anyagi és társadalmi nélkülözésben, ez az arány valamivel alacsonyabb, mint a... Teljes cikk

Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét

Németországban vita folyik arról, hogy szükséges-e eltörölni egy munkaszüneti napot a gazdaság élénkítése érdekében. Bár Európához mérten az... Teljes cikk

Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban

Olaszországban a szavazásra jogosultak 30,6 százaléka járult az urnákhoz, ami érvénytelenné tette a vasárnap és hétfőn rendezett népszavazást... Teljes cikk