A buszvezető lehet az egyik, még olasz kórházban kezelt túlélő
Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a Verona közelében szerencsétlenül járt magyar busz vezetője az egyik Olaszországban kezelt, hétfőn azonosított súlyos sérült. Az olasz rendőrség azt is közölte, hogy befejezték a január 20-án Veronánál történt buszbaleset összes áldozatának azonosítását.
A hírügynökség saját rendőrségi forrásra hivatkozva közölte a hírt. A rendőrség az ügyészséget tájékoztatta a sofőr azonosításáról, ehhez a jelentéshez jutott hozzá az ANSA. A jelentés kitér arra is, hogy valószínűleg ő vezette a járművet a január 20-i baleset idején.
Az olasz rendőrség hétfőn közölte, hogy befejeződött a január 20-án éjjel Verona közelében történt buszbaleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján. Azonosították azt a két embert is, akik még olasz kórházban vannak, és akiket a rokonaik nem tudtak felismerni - a rendőrségi közlemény szavai szerint - a szörnyű állapotuk miatt. Utóbbi két személy közül lehet az egyik az a sofőr, aki a buszt vezette.
Az olasz rendőrség hétfőn közölte, hogy befejeződött a január 20-án éjjel Verona közelében történt buszbaleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján. Azonosították azt a két embert is, akik még olasz kórházban vannak, és akiket a rokonaik nem tudtak felismerni - a rendőrségi közlemény szavai szerint - a szörnyű állapotuk miatt. Utóbbi két személy közül lehet az egyik az a sofőr, aki a buszt vezette.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?