A fiatalok elhelyezkedését segítik
Három év alatt több mint 20 ezer európai fiatal munkaerő-piaci helyzetén segítene a most induló kezdeményezésével a Nestlé – jelentette be sajtótájékoztatóján Mike Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, Budapesten.
Mint elmondta, Magyarországon legalább 50 százalékkal emelik a gyakornoki pozíciók számát és a következő három évben 180 gyakornoknak biztosítanak lehetőséget munkatapasztalatok szerzésére.
A gazdasági válság következményeként minden negyedik 30 év alatti fiatal munkanélküli, ezért a Nestlé európai ifjúsági kezdeményezése 10 ezer fiatalnak kínál munkalehetőséget a következő 3 évben, valamint további 10 ezer gyakornoki állást is felajánlanak. Ennek érdekében együttműködnek felsőoktatási intézményekkel – tette hozzá.
Mike Nixon emlékeztetett arra, hogy a vállalat Magyarországon 2000 embert foglalkoztat, Bükön, Diósgyőrben, Kékkúton és Szerencsen. A dolgozók 99,8 százaléka, míg a beszállítók 80 százaléka magyar. A cég 20 év alatt 70 milliárd forintot, az elmúlt 3 évben pedig 23 milliárd forintot fordított magyarországi fejlesztésekre, utóbbival majdnem 400 új munkahelyet teremtve.
Mint elmondta, a Nestlé Magyarország ki szeretné venni a részét a magyar fiatalság lehetőséghez juttatásából. Hangsúlyozta, hogy a kormány sok kezdeményezést tett ez ügyben.
A négy pillérre épülő Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés részeként a vállalat iskolai és főiskolai tanácsadói programokat is indít a fiatalok álláskeresési képességeinek fejlesztésére. Az Összefogás az Ifjúságért program keretében pedig több mint 60 ezer európai beszállítóját is arra ösztönzi, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek