"A gyermek a legfontosabb erőforrás"

Réthelyi Miklós szerint a legfontosabb erőforrásaink a gyermekeink; Magyarország csak akkor lehet sikeres és gazdag, ha elegendő gyermek születik, ezért el kell távolítani az akadályokat a gyermekek születése elől.

A nemzeti erőforrás miniszter erről a jobbikos Z. Kárpát Dániel kezdeményezésére, jobbikos, fideszes és KDNP-s képviselők támogatásával, "A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége" címmel megtartott politikai vitában beszélt kedden a parlamentben, kiállva a család és a házasság védelme mellett.

Réthelyi Miklós sorskérdésnek nevezte a népességfogyás megállítását, és jelezte: a kormány feladata megteremteni annak feltételeit, hogy a gyermektelenség ne jelentsen gazdasági előnyt a jövőben, illetve, hogy el tudja fogadtatni, a gyerekre ne teherként, hanem "saját életünk egy újabb lehetőségeként" tekintsünk. Jelezte: a probléma mögötti összefüggések bonyolultsága miatt nincs egyetlen csodaszer.

Az eddig megtett kormányzati intézkedéseket sorolva kitért egyebek között a gyes jogosultsági időtartamának 3 évre való visszaállítására, az örökbefogadói gyes intézményének megteremtésére, a gyed havi összegének 109.200 forintra emelésére, valamint a rászoruló gyermekek számára biztosított ingyenes vagy kedvezményes bölcsődei, óvodai, iskolai gyermekétkeztetéshez nyújtott összeg emelésére.

Európában és Magyarországon a népesség csökkenésének megállítása a fenntarthatóság alapja - hangsúlyozta Réthelyi Miklós, rámutatva: 2010-ben először fordult elő, hogy 90 ezernél kevesebb gyermek született; a magyar termékenység a legalacsonyabbak közé tartozik Európában, csökkent az elmúlt években az egy főre jutó gyerekszám és a házasságkötések száma is, nőtt az egyedülállók és a válások aránya. A szülőképes korú nők létszáma 2020-ig mintegy 250 ezer fővel fog csökkenni - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a népesség csökkenése a társadalom elöregedéséhez is vezet, a munkaerőpiac átalakul, a közkiadások növekedni fognak, azaz a jóléti, valamint a nyugdíj- és egészségügyi rendszerek fenntartása veszélybe kerül, ugyanakkor a szociális ellátás iránti igény emelkedni fog.

A kormány minden megszülető gyermeket értéknek és olyan befektetésnek tart, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak - hangoztatta a nemzeti erőforrás miniszter, kiemelve: a kormány elkötelezett a munkahelyteremtés iránt, mivel a munkavállalás és a gyermekvállalás összefügg egymással, illetve a kabinet célja a családok megerősítése, védelme is. A családvédelmet ugyanúgy tudománnyá kell tenni, mint a környezetvédelmet - fogalmazott a miniszter, akinek szavai szerint aki "csak a maga dolgával törődik, valójában felszámolja a kapcsolatokat, és a számlát a többiekkel, leginkább a gyerekekkel fizetteti ki".

Kitért arra is, választási lehetőséget kell kapniuk a szülőknek: munkájukban teljesednek ki, vagy életük egy adott periódusában inkább a családi teendőknek szentelik magukat. Hangsúlyozta a szülői felkészítés, a védőnői ellátás megerősítésének fontosságát, és érvelt a részmunkaidős foglalkoztatás arányának növelése, valamint a családi életre nevelés oktatásba való beemelése mellett.

Az abortusz kapcsán a tárcavezető rámutatott arra, hogy ha minden terhesség élveszületéssel végződne, akkor lehetne nagyjából a reprodukcióhoz szükséges teljes termékenységi arányszámot megközelíteni Magyarországon.

Úgy kell minden mást meghatározni, hogy eltávolítsuk az akadályokat a gyermekek születése elől, minden erőnkkel megóvjuk magzatainkat és újszülötteinket, és biztosítsuk kiegyensúlyozott fejlődésüket; csak ezek együtt állíthatják meg a népesség számának csökkenését - zárta felszólalását Réthelyi Miklós.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön az AI és a kiégés? - Emiatt aggódnak leginkább a dolgozók 2026-ban

Egy friss felmérés szerint a dolgozók harmada nem pályázna olyan állásra, amely napi irodai jelenlétet igényel. Teljes cikk

Ennyien dolgoztak távmunkában Magyarországon 2025-ben

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a... Teljes cikk

Csapatban az erő? – Így hat a magány a dolgozókra

Egy friss kutatásban különösen a gyermeket nevelő munkavállalók számoltak be elszigeteltségérzésről. A kutatás szerint a vezetők kulcsszerepet... Teljes cikk