A halászok és a takarítók is többet keresnek, mint az ápolók
A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének elnöke szerint "az ápolás helyzete gyalázatos, katasztrofális", az ápolók bére pedig különösen megalázó szinten van.
Kovács Erzsébet szerint ez a "megalázó munkabér" az oka annak, hogy a fiatalok nem választják az ápolói pályát. Lehetséges okokként felsorolta még az erkölcsi elismerés hiányát, a nem megfelelő képzést, valamint azt, hogy az intézmények rossz finanszírozása is az ápolókon csapódik le, ha nincsenek meg a biztonságos betegellátáshoz szükséges körülmények.
Újságírói kérdésre a legsürgősebb feladatok közé sorolta az életpályamodell kidolgozását, az oktatás átgondolását olyan módon, hogy a gyakorlati képzésre helyezzék a hangsúlyt. Kiemelte, hogy a bérezésen mindenképpen változtatni kell. Halmosné Mészáros Magdolna, a Magyar Kórházszövetség vezetőségi tagja elmondta, hogy az ápolók munkakörülményei sem megfelelőek, több kórházban a menedzsment sem figyel kellőképpen a korszerű ápolási eszközök beszerzésére. Emellett a társadalomtól is nagyobb megbecsülést várnak. "A 70-es, 80-as években a fehér köpenynek még volt varázsa, presztízse"- hangsúlyozta, hozzátéve: manapság "a fehér köpenyt viselők nem lehetnek mások, csak fekete angyalok vagy korrupt orvosok". "Az ápolókat a hit, a remény és a szeretet tartja a pályán" - mondta.
Garai Imre, a NET elnökhelyettese szerint az egészségügyi szakdolgozók alacsony bére mellett az is probléma, hogy az elmúlt hat évben felére csökkent a szakképzettséget szerző ápolók száma, nagymértékű a pályaelhagyás, illetve a külföldi elszívás. Mint mondta, ez nem csak Magyarországon probléma, így európai szinten kellene kezelni az ügyet.
Az ápolók társadalmi megbecsülésének javítása érdekében a NET szerint valamennyi fórumon fel kell lépniük a szakma képviselőinek, és a tárcának is javasolják, hogy hozzon létre egy ápolásért felelős, magas szintű képviseletet a minisztériumban. Garai Imre szólt arról is, hogy tanácsuk tájékoztatót hallgatott meg az Új Széchenyi-tervről, amelyet alapvetően örömmel fogadnak, különösen azért, mert terv első pontja a Gyógyító Magyarország elnevezésű egészségipari program.
A terv lényeges gondolatainak tartják a fogászati gyógyturizmus és a speciális gyógyfürdő projekteket. Ezek mellett jobban hangsúlyoznák a prevenciós turizmust is. A terv sikeressége érdekében javasolják: "fogadják el az erőforrások centralizációjának szükségességét, nem szabad túl sok területet megcélozni, a projektek megvalósításához pedig kellő tőkét kell átcsoportosítani".
A NET elnökhelyettese elmondta, hogy a részt vevő szakszervezetek által egyhangúlag elfogadott javaslatokat elküldték a tárcának.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?