kapubanner for mobile

A honvédségnél köthetnek ki azok a fiatalok, akiket nem vettek fel az egyetemre

Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Az eddigi résztvevők azonban csak mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát.

A honvédség programjára azokat várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat. 

Akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen, 16 pluszpontot szerezhetnek a következő évi egyetemi felvételihez. A résztvevők a második hónap végén dönthetnek úgy is, hogy átmennek speciális szakkiképzésre, ennek teljesítése esetén, hat hónap után 32 pont jár. Aki további félévig folytatja a szakkiképzést, az garantáltan 64 pluszpontot kap, így akár 500-nál is több ponttal jelentkezhet a következő felsőoktatási felvételi eljárásban - írták. 

A program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. Annak azonban, aki a második hónap után szakkiképzést választ - például harckocsizó- vagy búvárképzést -, a magasabb szintű egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálaton is meg kell felelnie.

A résztvevők a katonai testnevelésen túl alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten is részt vesznek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a foglalkozások olyan tartást, mentalitást adnak a jelentkezőknek, amelyet a későbbiekben a tanulmányaik során is tudnak hasznosítani - írta a HM.

Az Önkéntes Katonai Szolgálatban résztvevőknek a felvételi pontokon túl jár még illetmény, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés. 
Mindazonáltal az eddigi résztvevők csak mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát. 

A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk

Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk