kapubanner for mobile

A japánok pihenhetnek a legkevesebbet, de nálunk is kevés a szabadság

Az uniós országok közül csak az írek, a hollandok és a britek kapnak kevesebb fizetett szabadságot, mint a magyarok - derül ki egy, a BBC által közölt felmérésből.

A legtöbb fizetett szabadságot (40 napot) a dánok vehetik igénybe. Őket követik az osztrákok 38, majd a svédek 36 nappal. Harmincöt napot vehetnek igénybe a szlovák, luxemburgi és francia alkalmazottak. Németországban tartományonként és szektoronként 34 és 39 között változik a fizetett szabadságok száma.

A magyarokkal együtt átlag egy hónap szabadságot kapnak még a románok és a belgák is, míg az íreknek 29-cel, a briteknek viszont pusztán 28 nappal kell beérniük. Az európai országoknak azonban semmi okuk a csüggedésre, hiszen a japán alkalmazottak évente nem több, mint 10 nap fizetett szabadságban részesülnek.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek