A juttatás nem csak utalvány és bérlet lehet - idén adjon szótárat!
Lesújtó a kép, ami a magyarok angolnyelv-tudását illeti – a különböző országok nyelvtudását az Education First nevű, nyelvoktatással foglalkozó nemzetközi vállalat évente felméri. A magyar kitöltők eredményei ezek alapján 2011-12-ben javulást mutattak, de a 2014-es mérésben megint jelentős visszaesést látni.
Hogy mit lehet tenni ez ellen? A tanulás leghatékonyabb módja nyilván az anyanyelvi környezetben zajló tanfolyamok. Aztán ott vannak a szinkronizálatlan filmek, az idegen nyelvű könyvek, zenék, a közösségi média, a számítógépes játékok. És mindezek megfelelő használatához elengedhetetlen egy jó szótár. Az internet és a digitalizáció korában nem kell óriási, vaskos és nehéz könyvekre gondolni – minden tudás ott lehet a telefonunkon vagy a laptopunkon. Farkas Györgyivel, az Akadémiai Kiadó marketing koordinátorával arról beszélgettem, hogy kiknek lehet hasznos az online szótár és vajon miként illeszkedhet egy cég vállalati juttatásai közé egy szótárcsomag. Amikor juttatásokról beszélünk, a legtöbb embernek az étkezési utalvány, az üdülés és a bérlet térítése jut az eszébe. Holott a juttatási paletta azonban ennél sokkal szélesebb lehet: van, hogy a munkavállalói igényekre válaszként építenek be egy-egy új ösztönző elemet, de az is előfordul, hogy a munkáltató újító ötlete nyomán kapnak a dolgozók ötletes juttatásokat. Ilyen lehet az online szótár csomag is? Kiknek ajánlaná?
Tulajdonképpen azt mondanám, hogy mindenkinek, ahol legalább öten dolgoznak, egészen a multi cégekig, melyek akár több száz főt is foglalkoztatnak. Minden cégnek szüksége lehet helyesírási szótárra, hiszen a vállalat arculatára hatással lehet, hogy pontos és helyes levelek, dokumentumok kerülnek-e ki a cég logója alatt. Nemrégiben jelent meg A magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása, de szolgáltatunk műszaki, jogi szakszótárakat (angol, német nyelven), végül is szinte a kiadó teljes szótár portfóliója elérhető digitális formában is.
Mit tartalmaz egy-egy csomag?
Ha röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám: amit nyújtunk az egy meghatározott időtartamra szóló szolgáltatás,melynek során minőségi szótárakat nyújtunk használatra.
• magyar egynyelvű és kétnyelvű szótárak nyolc nyelven
• szakszótárak (műszaki, jogi, pénzügyi)
• folyamatosan frissülő tartalom
• összetett keresési rendszer az adatbázisban
• interneten keresztül elérhető, nincs lokális telepítési és üzemeltetési költség
• külön felhasználói bejelentkezést nem igényel
• IP-cím vagy IP-cím tartomány alapú ügyfél-azonosítás, akár több telephely egyidejű kiszolgálásával
• szótáranként definiálható egyidejű hozzáférést biztosító felhasználószám
• személyre szabott, rugalmas díjszabás a szótárak és felhasználók száma alapján
Miért érdemes a cégeknek online szótárakat venniük? Hogyan tudják egyszerre többen használni egy munkahelyen?
Rugalmas, egyéni díjszabással dolgozunk, hogy minden ügyfelünknek a legkényelmesebb, legjobb szolgáltatást biztosítsuk. Ez mit jelent a gyakorlatban? Mivel a szótárakat tekintve portfóliónk elég széles (lásd keretes írásunkat – a szerk.), így jól variálható személyre szabott csomagban személyre szabott árral az adott cég igényeinek megfelelően.
A használatához csak internet elérésre van szükség, így nincs lokális telepítési és üzemeltetési költség, a szolgáltatás több gépről egyszerre is igénybe vehető IP-cím vagy címtartomány alapján. Az, hogy hányan használják egyszerre szintén az egyedi megállapodástól függ – mi minden megoldásra nyitottak vagyunk. A szótárak tartalmát folyamatosan és díjmentesen frissítjük. Egy-két évente van nagyobb frissítés, illetve ha jelentősebb változás van a nyelvben (ilyen pár éve a német helyesírásban, illetve éppen most a magyarban volt, hiszen 31 év után jött ki A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása). A kiadó azonnal frissíti az online verziót azok számára is, akik még az előző kiadást vásárolták meg.
Miben kínálnak többet az Akadémiai Kiadó szótárai az ingyenes szótárakhoz képest? Hiszen rengetegen néznek utána szavaknak az ingyenesen elérhető online felületeken.
Egyrészt az Akadémiai Kiadó szótárai a minőséget biztosítják a felhasználóknak, hiszen az online elérhető tartalom megegyezik a szótárak anyagával, sőt több is azoknál, mert a szótárak intelligens összetett és gyors keresővel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nem csupán szavakra lehet keresni, hanem szótöredékre, címszavakra, teljes mondatok, akár hosszabb szövegek jelentését meg lehet nézni a szótárainkban. Lehet egyszerre több nyelvben és az összes szótárban keresni, a speciális karakterek beírását is megkönnyítjük egy virtuális billentyűzettel. Ezen kívül számos különleges funkcióval is szolgálunk a felhasználóinknak: ilyen a smart click funkció, a lapozás, vagy a kedvencek mentése.

Számítógépen vagy mobilon használhatók a szótáraik?
A szotar.netPRO ajánlata számítógépekre szól elsősorban. Szótáraink elérhetők minden mobil platformon is (IOS, Android, Windows), melyhez nem szükséges online üzemmód, de ezek értékesítését – egyelőre — nem tervezzük intézményi/vállalati ügyfeleknek a szotarnetPRO-hoz hasonló csomagban.
Ön szerint akár karácsonyi juttatásként is adhatnák a cégek a dolgozóiknak?
Természetesen adható, örülnénk is, ha gondolnának erre az ajándékra, hiszen mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára hasznos ajándékról van szó. A szolgáltatást 7 napig ingyen is ki lehet próbálni, így fel tudja mérni a vezető, hogy mennyi előnnyel jár az online szótárak használata.
További információ itt kérhető: [email protected]
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Ajándékok anyák napjára: fejezd ki szereteted kreatívan 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?