A kiégés figyelmeztető jelei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem érdeklik a kollégái? Gyűlöli a hétfőt? Nem is tudja mikor érezte, hogy sikert ér el a munkájában? Ha nem alkalmi fáradtságról, hanem krónikus stressztől szenved valaki a munkahelyén, arra jó néhány figyelmeztető jel utalhat. Ezekre nem árt felkapni a fejünket, különösen, ha több is jellemző valakire a felsoroltak közül. A Business Insider összegyűjtötte a tüneteket.
Ha valaki felismeri a jeleket nagyobb eséllyel léphet közbe, mielőtt a kiégés eluralkodik.
Ha valaki állandóan fáradt munka után és semmire sincs energiája.
Ha valakit nem érdekel, hogyan viselkedik a kollégáival. Nem akar velük időt együtt tölteni. Jelzés lehet az is, ha sokan kérdezik, hogy minden rendben van-e.
Ha a péntek délutánt úgy várja valaki mint a messiást. Ugyanakkor retteg a hétfőktől.
Ha a munkára vonatkozó érdeklődésre csak egyszavas válasza van. Illetve kerüli, hogy beszélni kelljen a munkájáról, egyáltalán megmondani, hogy mit dolgozik.
Ha alvásproblémák jelentkeznek. Ha valaki nagyon nem akar felkelni reggel, mindig "szundira" nyomja az ébresztőt, aztán majdnem elkésik ennek következtében.
Ha valaki nem reménykedik, hogy a munkahelyén a dolgok jó irányba változhatnak.
Ha valaki összeszorítja a fogát, amikor belép a munkahelyére.
Ha valaki nem tud ellazulni, kiengedni akkor sem, amikor éppen nem dolgozik.
Ha még új munkahelyet sincs kedve valakinek keresni.
Panaszkodással ugyan ki lehet ereszteni a gőz egy részét, de ha valaki már otthon is csak a munkája körül tud pörögni a partnerének, az is figyelmeztető jel lehet.
Ha valaki úgy érzi nem halad előre, hanem elakadt, illetve ha már idejét sem tudja mikor érzett sikert a munkájával kapcsolatban, akkor is érdemes új állás után nézni.
Ha valaki folyamatosan túlterheltnek érzi magát.
Ha gyakran elveszíti a türelmét és arról fantáziál, hogy felmond.
Business Insider
Business Insider
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?