kapubanner for mobile

"A kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert"

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert, de azzal még nagyobb hibát követne el, ha most csak a rendszer egyetlen elemét, a korengedményes nyugdíjat vezetné be ismét.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányzati kommunikáció most arról szól, hogy bevezetik a korengedményes nyugdíjat, amit korábban megszüntettek. "Lehet, hogy érzékelik, hogy elcseszték az egész nyugdíjrendszert", de most még nagyobb hibát fognak elkövetni, ha ennek egyetlen egy elemét kiemelik, és nem rendszerszerű beavatkozást végeznek - mondta.

Szerinte, ha a kormány kiragadja a korengedményes nyugdíjat a korhatár alatti nyugdíjak rendszeréből, és nem teszi lehetővé a rugalmas nyugdíjba vonulást, akkor fennáll a veszélye annak, hogy csak a jó anyagi helyzetben lévő cégek tudják ezt érvényesíteni a munkavállalójukkal szemben. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek létszámleépítésre kényszerülnek. Úgy vélte: ezzel a lépéssel a kormány olyan helyzetet teremt, hogy akár 44 éves munkaviszonnyal, 60 év felett sem lehet majd nyugdíjba menni, ha a vállalat egy összegben, előre nem fizeti a járulékokat. Szerinte az is kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik az elmúlt másfél évben nem élhettek ezzel a lehetőséggel.

Lehet, hogy egy nagyarányú létszámleépítést tervez a kormány, és ezt így próbálja annulálni, lehet, hogy a szakszervezetnek akar kedvezni, hogy ne legyen belőle "mérhetetlen nagy botrány"? - vetette fel.

Arra a felvetésre, hogy a szocialista kormány szüntette meg a 13. havi nyugdíjat, Korózs Lajos azt mondta: "mi adtuk a 13. havit, és ameddig tudtuk fizettük". Ha Orbán Viktor annyira szereti ezt a juttatást, akkor miért nem vezette be az elmúlt három évben? - tette hozzá.

A szocialista politikus egy másik kérdésre azt mondta: hallják, hogy a miniszterelnök aláírásokat fog gyűjtetni az aktivistáival azért, hogy a gazdagok "jó nagy rezsicsökkentésben részesüljenek", szerinte ugyanakkor ezzel az egész "mizériával" a botrányos alaptörvény-módosításról akarja elterelni a kormány a figyelmet.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk